De ne feledjük, hogy ma már nincs olyan, hogy „olcsó autó”, akkor sem, ha kompakt SUV-ről beszélünk, hát még ha egy nagyobb cirkálóról. A Volvo azonban nem elmaszatolta, vagy megkerülte az árproblémát, hanem inkább a maga javára fordította, méghozzá úgy, hogy belépőközeliként is jól felszerelt, minőségi terméket ad, aminél egyáltalán nem érezzük azt, hogy kevesebb lenne, mint a drágább testvérei.
Ez ugyanakkor egyfajta „sablonosítással” jár, ami talán nem a legszerencsésebb manapság, amikor mindenki ki szeretne tűnni, és általában ki is kell, mert máskülönben egyszerűen elveszik a rengetegben. Ám a Volvo itt is más stratégiát alkalmaz, a kirívó külsőségek helyett ugyanis inkább a biztonságot helyezik előtérbe, és a taktika működik, az XC40 pedig népszerűbb, mint bármikor.
Persze a marketingje sem, rossz, főleg, hogy az egészet a 2018-as Év Autója díjra építhették fel. Ebbe pedig még az is belefér, hogy az XC40 nem bővelkedik izgalmakban. Ugyanazok a dizájnelemek jellemzik, mint az összes többi Volvo SUV-t: bakancsforma, jelentőségteljes hűtőrács, T-rajzolatú LED fényszórók, és a jellegzetes alakzatú hátsó lámpa. A kiállása mindazonáltal jó, a 4,42 méteres hossza hozza a kompakt kategória átlagát, a 21 centis hasmagasság pedig arra is alkalmassá teszi, hogy telekjáróként használjuk.
Az utasterét gyakorlatilag ha bármelyik másik Volvóéval összehasonlíthatnánk, sok különbséget nem fedeznénk fel. A kezelőszervek, a digitális műszerfal, a kitűnő minőségű tolatókamera, a szellőzőrostélyok mind-mind ugyanúgy megvannak a 16 milliós XC60-ban, meg a 20+-os XC90-ben is.
Persze az anyagminőségben némi engedményt azért kell adni, de Orrefors kristály is van az opciók között, ha valaki mégis annyira igényelné a luxus egy darabkáját. Ez egyébként egy Inscription felszereltségű modell, ugyanakkor mára már átvariálták a listát, lényegében a Core a mostani megfelelője, ami az Essential feletti középszint - háromhengeres motorral csak ezek elérhetőek.
Négyhengeresek esetében még ott a Plus és az Ultimate, de ezeknél már kissé elszaladtak az árak, erre nem is térnék ki rá, aki szeretné, itt mazsolázgathat a szintek és az árak között. Arról viszont mindenképp érdemes szót ejteni, hogy a biztonsági arzenál lényegében mindettől független, amiért jár a pluszpont, ide kattintva végig is böngészhetitek a listát, tételekből nincs hiány. Mellé pedig belinkelem az EuroNCAP ötcsillagos tesztjét is, szintén meggyőző.
A kényelmi extrák is megfelelőek, talán az ülésfűtés lehetne valamivel erősebb, azonban kétzónás klímát, indukciós töltőt, gombos indítást is kapunk, mellé elöl kihúzható combtámaszokat, hátul pedig viszonylag jó helykínálatot és 452 literes csomagteret, amit 1,3 köbméteresre növelhetünk.
A sarkalatos pont nem is ezeknél, hanem inkább a háromhengeres motornál van. Érzésre itt kell a legtöbb kompromisszumot kötni, ráadásul a tesztelt, 1,5-ös, 163 lovas T3-ast már ki is vezették, így jelenleg csak a gyengébbik, 129 lóerős T2-essel konfigurálhatjuk. Ez az 1,7 tonnás tömeghez mérten meglehetősen kevéske, még ha a 8 sebességes automata alapvetően ügyesen is ellensúlyozza a nem túl acélos teljesítményt. Azt ne gondoljuk, hogy egy előzés is problémát okoz neki, viszont forgatni kell, sőt, már-már kötelező.
Jó hír viszont, hogy szinte semmi rezonancia sincs, ráadásul a 7-8 liter közötti átlagfogyasztás is vállalható. A futómű kényelmes, és a masszív hasmagasság ellenére sem akar egy pillanatra sem leesni az útról.
Az egykori Inscirption 12,85 milliótól indult, a Core a T2-essel, 8-as automatával 12,3 millió, a belépő Essential (6 sebességes manuálissal) pedig 10,2 millió forint. Ennél kevesebbért nem kaphatunk új Volvót, én mégis inkább a kétliteres, négyhengeres, 163 lóerős, lágyhibrid B3-ast vállalnám be, ami Core felszereltséggel 12,8 millió forint.
Ennyit megér az a plusz egy henger, és biztos vagyok benne, hogy XC40 többi jellemzőjével együtt így már tényleg megkapjuk azt, ami maximálisan hozza a Volvo szintet, akkor is, ha a legkisebb modelljükről beszélünk.
Főbb adatok: