A spanyol elektromos-meghajtású hiperautó több mint 1100 lóerős teljesítménnyel és adók nélkül közel 2 millió dolláros árral érkezik meg a piacra, a Motor1-nél pedig megnéztük, pontosan mit is kapnak ezért a pénzért a pénztárcájukat kinyitó vásárlók.
Több mint 70 évnyi inaktív időszak után a Hispano Suiza mindenki nagy meglepetésére felbukkant a 2019-es Genfi Autószalonon, ahol meg is mutatta a nagyközönségnek Carmen névre keresztelt egyedi kialakítású modelljét. Egy elektromos-meghajtású hiperautót, mely nevét az alapító unokájáról, Carmen Mateuról kapta.
A bemutató óta többen is szerették volna már kipróbálni az újdonságot, a Motor1 csapatát pedig az a megtiszteltetés érte, hogy ezt most meg is tehette, ugyanis a spanyol kiadás munkatársai megkapták erre az engedélyt, ráadásul a teszt alanya nem is az alapmodell, hanem az annál is ritkább, mindössze öt példányban készülő Hispano Suiza Carmen Boulogne lett, amelyre vélhetően legtöbb gyűjtő szívesen kivetné a hálóját.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
De hogy miben is különbözik ez a kivitel az alapmodelltől? Nos, számos téren mutatkozik eltérés, az egyik ilyen, hogy egy sokkal drágább változatról van szó, másrészt pedig elkészítése során a dizájnja és a motorsporthoz való kötődésre is kiemelt hangsúlyt fektettek. Utóbbi kapcsán el is érkeztünk a Boulogne névhez, amely gyakorlatilag annak a francia városnak a neve, ahol a George Boillot Cup-ot tartották, és ahol a Hispano Suiza H6 különböző kivitelei 1921-ben, 1922-ben és 1923-ban is győzedelmeskedni tudtak.

Természetesen a Carmen minden egyes példánya teljes mértékben személyre szabható, gyakorlatilag nem lehet lehetetlent kérni a gyártótól, jó példa erre Michael Fux is, aki 300 ezer eurót fizetett azért, hogy az autója egyedi, rózsaszín árnyalatban tündököljön majd.
A Carmen alapból 20 colos felnikkel kerül értékesítésre, melyek mögött az AP Racing által gyártott karbon-kerámia fékrendszer bújik meg. A legszembetűnőbb eleme azonban nem ez az autónak, hanem az automata, vertikális irányban nyíló ajtó, amely nyitott állapotában igencsak impresszív megjelenést kölcsönöz az autónak.
Fontos információ, ám ebben az árkategóriában már igazából el is várható, hogy az utastér minden egyes eleme kézzel készült, ez pedig érezhető is, mint ahogy az is, hogy a spórolás egyáltalán nem játszott szerepet, hiszen a vásárlók a legdrágább bőrkárpit és az Alcantara borítás kombinációjával találkozhatnak, miközben annak szemléltetéséről, hogy az autó technológiai szinten is az élen van, két nagy méretű kijelző gondoskodik.
A karbon vázzal rendelkező ülések kifejezetten kényelmesre sikeredtek, több ponton is állíthatók, megjelenésüket pedig különösebben magyarázni sem kell, hiszen a képek és a felvételek alighanem magukért beszélnek.

Vessünk egy pillantást az autó mechanikai összetevőire is, és itt már bejön a képbe a Hispano Suiza technológiai partnere, az elektromos mobilitásra és motorsportra szakosodott QEV Technologies is, amely 2015-ben a NEXTEV TCR csapattal és annak versenyzőjével, Nelson Piquet Jr-ral Formula E bajnoki címet is ünnepelhetett.
A versenyképesség garantálásáról egy tisztán elektromos hajtáslánc gondoskodik, amelynek hátsó tengelyen elhelyezett két villanymotorja nem kevesebb mint 1100 lóerőnyi teljesítményt állít elő. Ez azonban csak a hivatalos szám, a gyártó a Motor1-nek megerősítette, hogy az autó adott esetben az 1200 lóerős teljesítményt is elérhetné.
Az első próbakör során a volán mögött Luis Pérez-Sala foglalt helyet, aki 1988-ban és 1989-ben a Forma-1-ben is megfordult, és akinek nagyban köszönhető az, hogy a Carmen Boulogne elkészült. Ami azt illeti a szóban forgó modell még mindig egy tesztautó, noha a gyártó tájékoztatása alapján már 95%-os készültségi állapotban van.
Felfedeztem, mire képes az autó a spanyol sofőrrel a volán mögött, azaz, hogy így fogalmazzak, egy más dimenzióba teleportálja az embert, amikor a gázpedálra lép, több, mint 1000 Nm szabadul a hátsó tengelyre, ennek érzése leírhatatlan.
Nemcsak az ember teste préselődik neki az ülésnek, hanem az agya is nekicsapódik a koponyája hátfalának. A Carmen Boulogne mindössze 2,6 mp alatt van százon. A végsebessége? Nos, az 290 km/h-ban van limitálva.
A másik meglepő dolog, legalább a gyorsulás szintjén meglepő, a fékek ereje, amelyet a Carmen Boulogne a karbon-kerámia fékeknek köszönhet.
A mester után én következtem, és őszintén szólva, vegyes érzéseim vannak a hiperautó vezetésével kapcsolatban. Egyrészt, izgatottabb nem is lehettem volna, az utóbbi hónapokban erről a pillanatról álmodtam. Másrészt viszont, hatalmas volt a nyomás, mert a Hispano Suiza egy darabban kérte vissza az autót. Itt Spanyolországban komolyan veszik, hogy az embernek ki kell fizetnie, amit összetört, és egy kétmilliós autót valószínűleg még a dédunokáim is fizethetnének majd.
Amikor az ajtó bezárult és elhaladtam a bokszutca kijárata mellett, már tudtam, hogy ez egy különleges autó, amelynek lelke van. Lehet, hogy ez az utastérben hallható duruzsolás miatt, vagy talán a Hispano Suiza logójának a látványa miatt van a kormányon, amely mögött komoly örökség áll.
Esetemben nem tudtam az autó teljes erejét szabadjára engedni (Sport módban csupán 680 lóerős az autó), de jobban érdekelt, hogy a dinamikája milyen, sportosabb-e a sima Carmennél?
A felfüggesztése mindenképpen merevebb, ami miatt falja a kanyarokat, szinte ijesztő lendülettel. Ebben szerepet játszhat a szénszálas anyagok használata. Nem, nem csak a karosszériában, az autó váza is ebből készült, így villanyautóhoz képest elképesztő, alig több, mint 1600 kilós a súlya.

Ha ehhez hozzávesszük merevségét, alacsony súlypontját és roppant precíz kormányzását, az eredmény egyértelmű: az autó minden jó sportkocsi követelményeit teljesíti. Ezalatt azt értem, hogy későn lehet fékezni a kanyarok előtt, a kanyarban pontosan irányba lehet állítani és a lehető leghamarabb a gázba taposni.
Innentől az elektronika varázsa lép játékba, mely biztosítja, hogy a hátsó kerekekre a teljes erő, egyetlen lóerő elpazarlása nélkül eljusson, erről a nyomatékelosztó rendszer gondoskodik.
Amint az ember elhagyja a pályát, válthat egy kevésbé erős vezetési módra és tovább vezethet kényelmesen. A kemény felfüggesztés ritkán leng ki, de minden kellemetlen bukkanót jól felfog.
A lítiumionos akkumulátorban 700 cella van és T-alakú. A márka saját tervezése és gyártása, 80 kWh-s és kicsivel több, mint 400 km-es a hatótávja. A Hispano Suizától származó információ szerint azonban még fejlesztés alatt áll, így a jövőben akár új, fejlettebb akkukra cserélhetjük.
Az autót vezetve megérthetjük, XIII. Alfonz, aki 1886-tól 1931-ig volt spanyol király, miért esett bele a Hispano Suiza autóiba a 20. század elején. Persze a Carmen Boulogne designja, technológiája, ereje és dinamizmusa nem csak királyokat fog magával ragadni. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy ára kétmillió dollár adózatlanul, valóban érezhetjük, hogy Spanyolország történelmének egy kis darabjával van dolgunk.
Galéria: Prueba Hispano Suiza Carmen Boulogne