Szinte hihetetlennek és oly távolinak tűnik a jávorszarvas-teszten elbukó, meglehetősen bumfordi első A-osztály a negyedik generációhoz (W177) képest: sportos kiállású kompaktot faragtak belőle a Mercedesnél, minősége és helykínálata komoly szintet lépett, de ugyanez igaz a technikára, különösképp az infotainmentre és az elérhető asszisztensek kínálatára. Az eleje harapós és szögletes, hátul ennek ellentéte, tetszetősen bumfordi farral zárták le a dizájnt, ami Kecskeméten gurul le a szalagról testet öltött formában.

A kabinban a nagyobb „testvérekből” ismerős formák köszönnek vissza, az összeszerelés és a minőségérzet – így agyonextrázva – hozza a magas vételárnak megfelelő szintet. Ugyan az ülések valójában műbőrbe vannak húzva és az elsőre fémnek tűnő betétek is „csak” remekül sikerült műanyagok, de ezek egy pillanatig sem rondítanak bele az összhatásba, prémium benyomást kelt az A belseje. A helykínálat is nagyot lépett előre a modellváltással, hátul is kényelmesen elfértem magam mögött (176 cm), egyedül a combok alátámasztásán lehetne fokozni valamelyest.

Mercedes-Benz A200 7G DCT

Az igazi technikai bravúr a rendkívül fejlett és okos extrák között keresendő – ezen a fronton nagyautós tudástárat „költöztettek le pár szinttel lejjebb”. Természetesen minden ilyen tétel feláras, és csak ezek kipipálásával kelti igazán fejlett és prémium autó benyomását az A-osztály. Az MBUX rendszer részeként két, egyenként 10.25 colos digitális kijelző váltja az analóg műszeregységet, melyek képe rendkívül éles és ízléses. A navigáció kiterjesztett valósággal operál, vagyis az első kamera felől érkező képre vetíti ki az „útmutatást”, és akár cseveghetünk is a rendszerrel, de engem megbuktatott angolból a kocsi, egyedül a rádióállomást tudtam váltani hangvezérléssel, a navinak már hiába próbáltam beadni a célállomást. (Lehet, nem voltam elég kitartó, vagy esetleg az akcentusommal lehetett a gond…)

Visszatérve még az első kamerához, ez szolgáltatta a kedvenc funkciómat: kereszteződéshez érve automatikusan megjeleníti a képet a műszerfalon, így nem kell hajlongva lesni a lámpát, elég, ha a kamerán keresztül figyeljük a történéseket. Panorámatető, kulcsnélküli nyitás és indítás, megvilágított küszöbléc, tapipadok a kormányon, LED fényszórók, hogy csak párat soroljak fel tesztautó feláras tételei közül. Kellő mennyiségű pénz ellenében valóban felsőbb kategóriájú autóban érezhetjük magunkat – leszámítva a váltókar igen egyszerű műanyagját.

Mercedes-Benz A200 7G DCT
Mercedes-Benz A200 7G DCT

Menet közben is inkább kényelmes, semmint sportos oldalát mutatja meg az A200, és már csak a motorhang és a hétsebességes Getrag váltó miatt sem érdemes erőltetett menetbe fogni. Kezdjük a motorral: az 1.33 literes, négyhengeres turbómotor a Renault-val közös projekt része – akárcsak a váltó megöröklése -, és alaposan belerondítanak az A-osztály által képviselni kívánt mércébe. Húzatva csúnya mechanikus zajt ereget a 163 lóerős és 250 Newtonmétert produkáló egység, ehhez jön még a váltó esetlen működése, különös tekintettel az elindulásra és az araszolásra: oda-vissza ejti a fokozatokat egyes és kettes között, váltáskor ránt egyet, erőteljes kigyorsításkor pedig szereti túl sokáig forgatni a motort.

Pedig a dinamika adott lenne, hiszen 8.2 másodperc a százas sprint és 225 km/h a végsebesség, de sokkal jobban fekszik neki a komfortos utazás műfaja. Pláne akkor, ha hátul nem az alapáron járó csatolt lengőkaros futómű dolgozik, hanem a többlengőkaros kivitel - ahogy a tesztautóban is -, és a lágy rugózást támogatták a ballonos, 16 colos téli Pirellik is.

Tanulság: okos extrák igen, de automata váltó csak akkor, ha tényleg a pokol legmélyebb bugyraira kívánjuk a kapcsolgatást a szériában hatsebességes manuális egységgel. Elhagyva a finoman szólva sem kifinomult automatát, sokkal kiegyensúlyozottabb és összeszedettebb A-osztályt kapunk, melynek alapára (A200) 9 504 680 forint, csinosan extrázva pedig könnyedén 13 millió magasságában találjuk magunkat.

Galéria: Mercedes-Benz A200 7G DCT - tesztfotók

Galéria: Mercedes-Benz A200 7G DCT - tesztfotók