Megjegyzés: Bár eddig még nem volt alkalmunk személyesen kipróbálni az új Renault Mégane RS-t, a Motor1.com brit kiadása már elvihette néhány körre a modellt, mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy az ott megszerezett tapasztalatuk érdekes információkkal szolgálhat számotokra, ezért közzétesszük az új modellről alkotott véleményüket.

A teljesen megújult Renault Mégane RS előtt nem kis kihívás áll, ugyanis az elődök nagyon magasra pakolták a lécet, amit nehéz, de kötelező feladat lesz megugrania, ugyanis fontos, hogy a modell hű maradjon a névhez. Sokak szerint a mai napig a legjobb és legkifinomultabb elsőkerék-hajtású ferdehátú modellről van szó, és mivel ezzel a megállapítással nehéz lenne vitába szállni, egyértelműen ott a nyomás az utód vállán.

A lényeges dolgok szerencsére nem változtak, hiszen az új Mégane RS is maradt elsőkerék-hajtású, és mellé jött egy fricska is a riválisoknak, ugyanis a gyártó nem állt be a sorba, és nem növelte meg az erőforrás teljesítményét 300 lóerőre és azon túlra.

2018 Renault Megane RS
2018 Renault Megane RS

Első benyomások

A különleges árnyalatú sárga fényezés mellett nehéz elmenni anélkül, hogy az ember szeme megakadna rajta, különösen annak tudatában, hogy egy 280 lóerős, Renaultsport emblémával ellátott autóra vitte azt fel a gyártó. Amint azonban az első „sokk” bekövetkezik, a varázs kicsit elmúlik, tehát nem mondhatjuk azt, hogy a Mégane RS megjelenése túlságosan izgalomba hozna egy szimpla szemlélődőt.

Összehasonlítva azonban az olyan riválisokkal, mint a Ford Focus RS, a Honda Civic Type R és az Audi RS 3, a franciák modelljének stílusjegyei talán egy kicsivel jobban összhangban vannak egymással. A nagyméretű hűtőrács, a légellenállást és leszorítóerőt javító légbeömlők, a masszív kerekek, a légáramlatokat terelgető splitter és a középre helyezett kivezetésekkel rendelkező kipufogórendszer mind-mind könnyen felismerhetővé teszik a modellt.

2018 Renault Megane RS
2018 Renault Megane RS

Odabent mindezt már nem mondhatjuk el, hiszen néhány Renaultsport logón, karbonberakáson és a jellegzetes üléseken kívül semmi sem utal rá, hogy valójában miben is foglal helyet az ember. Abban az esetben tehát, ha egy olyan teljesítményspecifikus ferdehátú modellre vágysz, amely Autobot módjára képes rejtegetni valódi képességeit, a Mégane RS lehet számodra a legkiválóbb választás.

Mindennek megvan a maga oka, ugyanis a Renault és a Renaultsport egymással szoros együttműködésben készítette az el autót, a közös cél pedig mindvégig az volt, hogy egy olyan modellt hozzanak létre, amely a mindennapok során is ugyanolyan jól használható, mint mondjuk pályanapokon. A végeredmény jól látható, a jellegzetes sárga fényezést leszámítva sokkal visszafogottabb autót kaptunk, mint mondjuk egy Honda Civic Type R esetében.

Az utastérben meglepően nagy helykínálattal találkozhatunk, és bár tudjuk jól, hogy manapság a hasonló modellek méretei folyamatosan nőnek, a Mégane-ról ezen tény ismeretében is kijelenthető, hogy elől és hátul is remek mozgásteret kínál utasainak.

A tárolórekeszek száma és kialakítása azonban már hagy némi kivetnivalót maga után, hiszen bár van két USB port a különböző készülékek töltéséhez, ha valaki nem telefont, hanem mondjuk egy táblagépet szeretne valahol elhelyezni, komoly kihívásokkal néz majd szembe. Az ajtókban elhelyezett tárolókba egy palack víz és ennél kisebb tárgyak gond nélkül elhelyezhetők, a befogadóképességük azonban ennyiben ki is merül.

2018 Renault Megane RS
2018 Renault Megane RS

Ejtsünk néhány szót az ülésekről is, hiszen bár a Renaultnak könnyű lett volna hardcore, pályaspecifikus üléseket helyezni az autóba, az abban megtalálható visszafogottabb egységek a kanyarokban kiváló oldaltartást biztosítanak, és ami a legfontosabb, egy egész napos vezetés után sem okoznak kellemetlen pillanatokat.

Az infotainment rendszer használata közben semmiféle probléma nem tapasztalható, a válaszadása kielégítő, noha a felület továbbra sem olyan látványos, mint amit mondjuk a német riválisoktól megszokhattunk. Érdemes megemlíteni, hogy az RS rendszere egy plusz funkciót is felvonultat a hagyományos változathoz képest, ennek pedig elsősorban a statisztikák megszállottjai örülhetnek majd. Az RS monitoron a teljesítmény és nyomatékgörbe mellett a kormányszög, a köridők és ehhez hasonló adatok jelennek meg.

További érdekesség, hogy helyet kapott az autóban egy új mód is, amely lehetővé teszi a vezetők számára, hogy okostelefonjukkal vagy akciókameráikkal rögzítsék az adott kört/köridőt, majd a felvételt közzétegyék a közösségi oldalakon vagy a Mégane RS-tulajdonosok "klubjában".

Milyen érzés vezetni?

A Mégane RS kétféle verzióban vihető haza: az egyik a közutakra optimalizált Sport, a másik pedig a hardcore Cup variáns. A tesztalany jelen esetben a Sport változat volt, amelyben ugyanaz a 280 lóerőt és 390 Nm maximális forgatónyomatékot leadó 1.8 literes turbómotor kapott helyet, ami a Cup változatban is megtalálható. Némi eltérés ugyanakkor van a két modell között, hiszen a Sport esetében egy napi szintű használathoz optimalizált puhább felfüggesztéssel találkozhatunk, és kimaradt a kínálatból a Torsen differenciálmű is.

A Renaultsport tisztában volt vele, hogy ügyfeleik munkába menet nem feltétlenül szeretnék maximálisan kihasználni az RS által felkínált lehetőségeket, a Sport változat pedig tökéletes egyensúlyt teremt, hiszen igény esetén a szórakozás 99%-ban elérhető, de az autó nem erőlteti rá a vezetőre, hogy tempót menjen, ha csak egy zsugor vízért kell elszaladni a boltba.

2018 Renault Megane RS

Mindkét változat adaptív vezetési módokkal rendelkezik, ezek a Comfort, Normal, Sport, az RS-exkluzív ’Race’ és a Perso neveket kapták. Utóbbi esetében egyedi igények szerint állíthatjuk be az autót, a módok közötti kapcsolgatás pedig a nagyméretű infotainment kijelzőn könnyedén megoldható.

Fontos megemlíteni, hogy a Mégane RS ideálisnak nem nevezhető útviszonyok mellett még a legvisszafogottabb beállítások mellett is tud kellemetlen perceket okozni. Szó sincs olyan szintű zötykölődésről, mint amit egy Ford Focus RS-ben vagy egy Hyundai i30 N Performance-ban él át az ember, de azért az autó mindenképpen igényli a figyelmet. Nagy meglepetésnek persze aligha nevezhetnénk mindezt, hiszen aki egy sportos beállítottságú ferdehátú modellt választ, nem várhatja el, hogy Rolls-Royce szintű kényelemben utazzon.

A Sport és a Cup változatok esetében is két váltó közül választhatnak a vásárlók, egy hatfokozatú manuális és egy szintén hatfokozatú duplakuplungos automata került be a kínálatba. Mindkét változattal 5.8 másodperc alatt gyorsul 0-100-ra az autó, ám míg az automata esetében a végsebesség 250 km/órában lett meghatározva, a manuálisnál egy kicsivel tovább, 255 km/órás sebességig nyomhatjuk a gázpedált.

A tesztelt Sport modellben az automata egység kapott helyet, ami öt évvel ezelőtt még horrorkategóriába illett volna, ma azonban már nem érdemes aggódni miatta. A váltások simák, gyorsak, a válaszadása pedig pont olyan, amit a vásárló elvár tőle. Az egyetlen negatívum, hogy a válófülek a kormány helyett a kormányoszlopon kaptak helyet, ami bizonyos helyzetekben túlságosan is közelinek érződik ahhoz, hogy kényelemesen lehessen váltogatni.

2018 Renault Megane RS
2018 Renault Megane RS

Az RS viselkedése nagyban múlik azon, hogy épp milyen módban közlekedünk vele. A Comfort esetében hétköznapi, könnyed autókázásra számíthatunk, a Sport mód javítja a hanghatást, a Race pedig agresszívabbá teszi az autót és kikapcsolja a kipörgésgátlót. A versenyzés megszállottjai nem kizárt, hogy végig ebben a módban használják majd a modellt, ám azok, akik a tökéletes egyensúlyra vágynak, inkább Sport módba kapcsoljanak.

A Mégane RS továbbra is mellőzi az összkerékhajtást és az óriási teljesítményt, helyette elsőkerék-hajtással és a mai trendeket figyelembe véve visszafogottnak nevezhető teljesítménnyel kíván érvényesülni a piacon. Mivel a Renault számos elsőkerekes rekordot magáénak tudhat, ez nem feltétlenül rossz dolog, a ’bevált recepten ne változtass’ elv tartása pedig teljesen helyénvalónak tűnik. A gyártó azonban úgy döntött, hogy a hátsó kerekeket is bevonja a történetbe, ezért a kategóriában most először elérhetővé tették a 4Control névre hallgató összkerék-kormányzási rendszert. A hátsó kerekeket mesterséges módon néhány fokkal elforgató rendszer a legtöbb vezetési módnál 60 km/órás sebességig használható, ám Race módba kapcsoláskor a határ 100 km/órára bővül. Az újdonság előnye, hogy az autó a szűk kanyarokat meglepően könnyedén és közvetlenül veszi - szinte már egy összkerékhajtású autó kanyarodási képességeit prezentálja, csak épp az azzal járó többletsúly nélkül.

2018 Renault Megane RS
2018 Renault Megane RS

A sportos beállítottságú ferdehátú modellek esetében természetesen a hang sem lehet mellékes tényező, ám amíg a gyártók sok esetben mesterséges megoldásokhoz folyamodnak, a Renaultsport úgy döntött, mindent meghagy a maga természetes rendjében, így a dallamok prezentálása teljes mértékben az Alpine A110-ben is megtalálható 1.8 literes turbómotor feladata maradt. Nagy problémák pedig ezen a téren sem tapasztalhatók, és bár nem állíthatjuk azt, hogy megsüketülünk az autó mellett, a hangzás összességében rendben van, amihez felfelé váltásoknál még az automataváltó is hozzátesz egy keveset.

A brit kollégák egy tesztkör erejéig a Cup változatot is kipróbálták pályakörnyezetben, rövid ismerkedésük során pedig azt tapasztalták, hogy a manuális váltónak és a Torsen differenciálműnek köszönhetően gyorsabb kanyarsebesség érhető el vele. Ennek fényében kijelenthető, hogy aki olyan modellre vágyik, amely azon túl, hogy a pálya ördögének számít még bevásárláshoz is jól használható, az a Cup variánsban találhatja meg számításait.

Jó vétel lehet?

A Mégane RS mindig is a nyers erő megszállottjainak autója volt, amely bármikor képes arra, hogy fusson egy leggyorsabb kört a ferdehátú modellek kategóriájában. Jelen pillanatban a mértékadónak számító Nürburgringen még a Honda Civic Type R a király, ám nem lennénk meglepve, ha ettől a címtől a Renault hamarosan megfosztaná, főleg annak fényében, hogy záros határidőn belül érkezik a sokkal erősebb Trophy R változat is.

A Mégane azonban önmagában is egy remek autó, amely tökéletesen szemlélteti, hogy az élet nem csak az összkerékhajtásról szól, közben pedig erősen jelzi azt is, hogy egy kis okossággal a kevéssel is lehet többre vinni.

Fotók: Renault

Galéria: Új Renault Megane RS

2018 Renault Megane RS (U.K-Spec)

Motor Turbófeltöltésű 1.8L I4
Teljesítmény 280 Lóerő / 390 Nm nyomaték
Váltó 6-Sebességes DCT
Meghajtás típusa Elsőkerék
0-62 MPH 5.8 másodperc
Végsebesség 250 km/óra
Ülések száma 5
Csomagtér mérete 433 - 1245 liter
Alapár 10.6 millió forint (tesztmodell)