A Ford minden tekintetben felfelé kacsingatott, amikor megalkotta a nyolcadik generációs Fiestát: jobb anyagok, fejlettebb technika, és természetesen nagyobb méret. A Fiesta már-már a kompakt kategória ajtaján kopogtat olyan területeken, mint a menetkomfort vagy az elérhető asszisztensek palettája. Több mint 8.5 millió Fiesta talált gazdára hét generáció alatt, szóval a tét nagy, fontos modell a márka számára, nem fér bele a fiaskó.

Köszönhetően lágy vonalainak és a tesztautó Ruby Red fantázianevű metálfényezésének, a Fiesta kétséget sem hagy afelől, hogy továbbra is a gyengébb nemet kívánja megszólítani. Szépen kihúzott, LED-es nappali menetfénnyel ellátott első fényszórói és elegáns króm hűtőrácsa barátságos ábrázatot adnak neki, oldalt a két, emelkedő fénytörő vonal dinamizmust sugall, a feneke pedig korrekt, kerek egész tőle a 4040 mm hosszú Fiesta. Az új Fiesta is megkaphatja – opcióként - az ajtókon előugró élvédőt: mindenképp érdemes rászánni a 30 ezer forintos felárat, gyorsan behozhatja az árát a városi dzsungelharcban.

Ford Fiesta 1.0l Ecoboost 100le

Az utasteret alaposan átrendezték és újrabútorozták: a felső szegmensben puhább és szebb anyagokkal dolgoznak, kisebbek a hézagok, de lejjebb már a kategóriára jellemző egyszerűbb felületek fogadnak. Az ergonómia sokat fejlődött, átláthatóbb és jobb a kezelőszervek elhelyezése, nincs kaotikus gombtenger. A „felfelé” igyekvésről árulkodnak olyan finom részletek, mint a szellőzőrostélyok kellemes ellenállása állítás közben, vagy a gumírozott tekerőgombok a klíma esetében.  Az infotainment immár SYNC 3, a műszerfal közepén szép grafikájú, 8 colos érintőképernyő trónol, de menüje nem tud magyarul.

Elöl kellően tágas a Fiesta, hátul már inkább csak alulról súrolja az átlagost a helykínálat, a csomagtér (292-984 liter) továbbra is kicsi. A tesztautóba bekerült az 580 ezer forintos ICE csomag 11, ami a navigáció mellett tartalmazza a 10 hangszórós, 675 wattos B&O Play hangrendszert – hátulütője, hogy így még a szükségpótkerékről is le kell mondani a mélynyomó miatt.

Ford Fiesta 1.0l Ecoboost 100le

A típus egyik legerősebb pontja a futómű és a menetdinamika volt - szerencsére nem puhult el, az új generációba is átemelték remek vonásait a mérnökök. Már az első kilométerek után eggyel nagyobb kategóriájú autó érzetét keltette, futóműve a 17 colos felnik dacára szépen simította ki a főváros úthibáit, a lehető legkevesebb kellemetlen visszajelzéssel szolgál a bent ülők számára. A hosszú talajhullámokat is rezzenéstelenül és higgadtan nyeli el, autópályán a menetzaj és a kényelem tekintetében is felnőtt a feladathoz.

Kormányzása és gázelvételre meginduló játékos feneke további jel arra, hogy joggal várjuk türelmetlenül az új ST-t: elődje sem okozott csalódást, igaz, abban még négyhengeres turbómotor dolgozott, az újban pedig háromhengeresre cserélik. A kormányzás precíz, de nem túlbuzgó, erősen vett kanyarokban is kellően stabil a felépítmény, a Michelin Pilot Sport abroncsok tovább fokozzák az útfogást és kanyarvételi képességeket, pazar tapadást szavatolnak a drága gumik.

Az előd nagyon értette a dolgát:

Ford Fiesta 1.0l Ecoboost 100le

A felhőtlen örömautózásnak a hatsebességes automata váltó szab gátat, amit egyértelműen a kényelmes csordogálásra, semmint az dinamikus autózásra terveztek és programoztak. 100 lóerőt és 170 Newtonméter nyomatékot teljesít az egyliteres, háromhengeres motor, de országúton előzgetve olyan érzésem volt, mint egykoron a család 54 lóerős, szívódízel kettes Golfjában: leskelődés, előre kalkulált és hosszú nekifutás, a lendületre pedig úgy vigyázunk, mint féltett kincsre. Váltófülekkel is vezérelhető a szerkezet, mindenesetre a dinamikát nem fokozza érdemben a manuális beavatkozás. Takarékos mivoltát sem tudta megvillantani az erőforrás, amiben biztos ludas az automata is: 7.3 literes átlagot produkált a Fiesta, a bő 600 kilométeres teszttáv felét autópályán teljesítve.

Amiben még nagy a Fiesta, hogy akár 15 asszisztens is lehet a fedélzeten, beleértve olyan tételeket, mint a holttérfigyelő, adaptív tempomat (hagyományosként is működik), tolatókamera és a kormányt helyettünk kezelő parkolássegéd, táblafelismerő, automatikus fényszóróvezérlés, és vészfékasszisztens gyalogosfelismerővel. A komfortérzetet fűthető kormánykerék, fűthető első ülések, fűthető szélvédő és ablakmosó fúvókák fokozzák a 135 ezerbe kerülő Téli csomag 3 esetén.

Ford Fiesta 1.0l Ecoboost 100le

Sajnos az árról is elmondható, hogy emelte a tétet a Ford: a Fiesta alapára 4 030 000 forint, a Titanium 4 565 000 forintról indul, a bőségesen extrázott tesztautó esetében 6 465 000 forintnál állt meg a listaár. Manuális váltóval és az egyéni igényekhez igazított extrákkal jelentősen javítható a Fiesta ár/érték aránya, mely sokat tud, de ennek megkérik az árát.

Galéria: Ford Fiesta 1.0l Ecoboost 100le - tesztfotók

 

Alapár 4 030 000 Ft
Tesztmodell ára 6 465 000 Ft
Motor 1 literes, háromhengeres turbó benzines
Teljesítmény 100 le/6500, 170 Nm/4000
0-100 km/h 12.2 mp
Végsebesség 185 km/h
Váltó Hatsebességes automata
Üzemanyagfogyasztás 7.2 l/100 km
Csomagtér mérete 292-984 l
Súly 1131 kg