Az Auto Bild nem aprózta el a dolgot, amikor megjelent az új 5-ös kombi és gyorsan egymásnak eresztették az A6 Avanttal és E-osztály T-modellel. A világ legjobb kombija, született meg a verdikt, kezit csókolom. Odatették a gépet, ezzel nehéz lenne vitatkozni.
Már a limuzin esetében is megremegett a lábam, amikor a negatív pontokon agyaltam. Ugyanez volt a helyzet a Touring esetében. Olyan, mintha az utca emberét ráeresztenénk Immanuel Kant A tiszta ész kritikája című művére, majd arra kérnénk, foglalja össze a lényegét két bővített mondatban. Hogy a világ legjobb kombija lenne? Nem tudom, ehhez nem rendelkezek kellően nagy tapasztalattárral. Az egyik legjobb lenne? Erre megmernék esküdni.

4942 mm hosszan terpeszkedik az úton az 5-ös Touring, formája letisztult és kifinomult, de amit talán még fontosabb: kerek egész, egyáltalán nem kelt olyan hatást, mintha a piaci rés kényszerszerű kitöltése generálta volna a formát. Így, Luxury Line-nal (1 252 900 forint) és elegáns konfigurációval adja ki igazán. Gusztusosan adagolt króm és elegáns kék fényezés – az M Performance csomagot hagyjuk meg az 540i-nek.
A Touringra is igaz, hogy akár 100 kilóval is könnyebb lehet elődjénél: a súlycsökkentés jegyében például alumíniumból van az elektromosan mozgó csomagtérajtó, melynek üvege külön is nyitható, megkönnyítve és egyszerűsítve a kisebb csomagok behelyezését. A csomagtér térfogata 570 literről indul és 1700 liter a plafon, amivel ugyan elmarad az etalon E-osztály értékétől (640-1820), de igazán csak a számháborúban érdekelt tulajdonosok számára hiányozhatnak ezek a literek. A csomagtér alapból 1080 mm mély, maximum 1940 mm hosszan lehet megtömni a padlóját. 620 mm magas peremet kell letudni a pakolás során, 1090 mm széles nyílás tárul fel a csomagtérajtó mögött. Ha nincs szükség a rolóra és a térelválasztó hálóra, akkor a padló alatt kialakított „kazettákban” lehet elhelyezni őket.
Elég nagy volt a fanyalgás, amikor kijött az aktuális 5-ös, mondván, hogy óvatos ráncfelvarrás történt, elmaradt a trúváj. Ez lehet hátrány, de éppúgy előny is. Minden porcikája kiforrott, a fejlett vezetéstámogatók megbízhatóan működnek; átgondolt finomhangolás ment végbe, kellő plasztikával ötvözve. Ennél nagyobb tényleg nem kell, ez igaz a helykínálatra is. A limuzinban sem szűkölködtem, de magam mögött helyet foglalva tovább fokozódik a helyzet a Touringban, ami előnyt kovácsol a kevésbé lejtős tetővonalból. Pöffeszkedős utazóbatár remek kidolgozással, finom anyagokkal, eszményi – feláras – komfortülésekkel. BMW-től megszokott módon végtelenségig lehet extrázni, pillanatok alatt sok millió költhető az autóra.


Ugyanakkor nem árt feltenni magunknak pár kérdést vásárlásnál. Valóban szükségünk van az xDrive-ra? Utóbbi plusz tömeget, valamivel nagyobb fogyasztást, és 17 centivel nagyobb fordulókört is jelent. Kell nekünk okoskulcs azért, hogy néha jaszkarizzunk a szomszéd előtt a távvezérlős parkolással? Könnyen belefuthatunk olyan tételekbe, melyek később feleslegesnek és haszontalannak bizonyulnak. Hányszor fogjuk gesztusok révén felvenni és letenni a telefont, állítani a hangerőt?
Mondjuk az adaptív LED erősen ajánlott (503 200 forint), az araszolós tempomat kitűnően teszi a dolgát, ahogy a sávtartó asszisztens is. Naptető-mániásként biztos nem hagynám ki a pipát az 574 100 forintba kerülő üvegtető mellől.

Az 5-ös Touring egyik ütőkártyája, hogy a mézes-mázas maszlagok lehantolása után is remekel. Különösen áll ez a hajtásláncra. A 3 literes, sorhatos dízelt már megénekeltem a szedán során, nem kívánom még kellemetlenebb helyzetbe hozni magam a további ajnározással. 265 lóerő 4000-nél, 620 Nm nyomaték 2000-2500 között; 5.6 (!) másodperc alatt van százon az üresen 1.8 tonnás Touring, a végsebessége 250 km/h.
A rugalmasságot például már meg sem adja a gyártó, minek is tenné. Fenségesen suhan, utazunk és nem közlekedünk, a 8 sebességes ZF pedig észrevétlenül teszi a dolgát valahol a géprengetegben. A motor tudása többnyire kiaknázatlanul lapul a géptető alatt, de ha szükség van rá, késlekedés nélkül lát munkához, nem rúg hátba, lineárisan és erőteljesen préseli szét maga előtt a levegőt az 530d. Fogyasztása könnyedén tartható 8 liter alatt: egy extrákkal megtömött, így bőven 2 tonna feletti, összkerekes kombitól ez elég figyelemreméltó érték. Az önsanyargatók megnyugtatása végett: Eco Pro üzemmódban vitorlázásra is képes a hajtáslánc.
Közben csak sikerült találni pár ellenérvet.
1.Nem az enyém
2.Az E-osztályban többféle masszírozás áll rendelkezésre
3.Drága
Ebből egy abszurdum, egy nem mérvadó, egy pedig teljesen irreleváns a vevőkör számára.
Galéria: BMW 530d xDrive Touring Tesztképek
BMW 5-ös Sorozat Touring