Dénes Gergely: Egyedi és rögtön felismerhető - a friss C3 is kitűnik a tömegből. Sikeres lehet az új dizájn, megörökölve a Cactus légpárnáit?
Hujber Dávid: Az új Citroen C3 olyan, mint egy látványos francia bűvész Párizs utcáin: szórakoztató, figyelemfelkeltő és érdekes. Talán ezek a szavak jellemzik a legjobban a 3,99 méter hosszú, 1,7 méter széles és 1,47 méter magas autót, aminek a tengelytávja 2,54 méter. Ezekkel a méretbeli tulajdonságokkal gyakorlatilag bárhol felveszi a versenyt, főleg ha parkolásról van szó. A design finoman szólva sem átlagos és rögtön látni rajta azt, hogy a tervezők igenis mertek nagyot álmodni, vagy legalábbis elrugaszkodni a valóságtól. Ezzel egy igencsak látványos és néhol futurisztikus végeredményt kaptunk. „Szerelem első pillantásra” – szól a szlogen. Ha nem is szerettem bele, de nagyon tetszik: erőteljes, energikus, letisztult és végre valami más! A Cactus „légpárnái” (Airbump) ezen az autón még jobban mutatnak és nem utolsó sorban hasznosak is a rányitásokat illetően.
„A karcolásbiztos felület alatt rejlő légbuborékok ütéstompító hatással rendelkeznek. A hőre lágyuló poliuretánból (TPU) készült védőelemek ellenállnak a nap, a víz, az elöregedés vagy a karcolások jelentette mindennapi megpróbáltatásoknak. Az Airbump® védőelemek 6 levegőkapszulából állnak, és az ajtók – különösen városban sérülékeny – alsó részét védik. Az Airbump® elemeket a tető színétől függően függően fehér, vagy piros keretezés díszíti.”
A trendi az a szó, ami még eszembe jut az új C3-ról, mely a fiatalabb és a középkorosztályt is célba veheti, különösen, ha a nőkről beszélünk. Egyszerűen üdítő ránézni az autóra, ami mindig mosolyt csal az arcunkra, bármilyen kedvünk is legyen. Szemből a morcosabb oldalát nézhetjük meg a négykerekűnek a jellegzetes Citroen világítótestekkel. A dupla krómcsík szintén hozzáad az összképhez. Az egyik fő érdekesség pedig az úgynevezett „lebegő tető”. Ez a különleges elem, melyet a fekete szélvédőkeret tart, még dinamikusabbá téve az autó sziluettjét, három színben rendelhető – Feel és Shine felszereltség esetén. Az oldalablakok alsó pereme a megemelt motorháztető vonalát követi. Ez a formai egyensúly higgadtságot és nyugodt derűt kölcsönöz az autónak.

A sajtóbemutatón is rögtön átjött, amit a Citroen képviselni kíván a C3-mal, és ez igaz a kabinra is. Érdekes anyagfelhasználás és formai megoldások, egyedi hangulat. Átjön?
„Hozza azt, amit a külső. Egy pillanatra sem okozott csalódást. Nyilván, nehéz és lényegesen nagyobb költségbe került volna, ha a gyártó ugyanazt akarta volna átadni belül, mint kívül, de óriási hiányérzetem nem volt. Igen, sok a műanyag, és az egyszerűbb anyaghasználat, de azt minőségben tálalják a franciák. Belül ugyanúgy minden letisztult, új, és néhol egyedi. A tervezők egy olyan ergonómiát hoztak létre, ami ebben a szegmensben talán az egyik legjobb. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy minőségi férfi, vagy női táskában ülnék. Ehhez hozzájárultak a színek és a már említett anyaghasználat. Nem érzed az extrát, de kényelmesen és nyugodtan ülsz. A kormány kifejezetten tetszett, designra is: eltalált forma, méret és kényelmes. A grafikus kijelzők is rendben voltak, akárcsak a fedélzeti computer. Egyedül a középkonzolnál éreztem azt, hogy oda még rakhattak volna valamit, vagy „színezhették” volna a dolgot… A pozitív benyomás végig megvolt, és erről a jó ülések is gondoskodtak. A deréktámasz is fontos, és ezen a területen is jól vizsgázott a kicsi „gömböc”. Az ülőlap megfelelően puha, és köszönhetően a formának, remek tartást ad. A puhább szivacsok és kiképzés pedig segít bennünket abban, hogy a rosszabb utakon ne érezzük magunkat rázkódva. Az utasaim is erről számoltak be, és a harmónia szót emlegették. Kell ennél több? Szóval belül egyszerre kapunk egy játékos és elegánsabb autót. Nem akarom ezt nagyon továbbragozni, de otthonosan érzi magát az ember az új Citroen C3-ban.”
Kicsi kívül, ehhez képest elég nagy odabent. Megállja a helyét az állítás?
„Igen! Egyértelműen mondhatom, hogy igen, megállja a helyét az állítás. Elöl és hátul is kényelmes az üléspozíció. A kategóriájához képest pedig valóban nincs okunk a panaszra. Továbbra sem egy családi autóról beszélünk, de a „rohangálós” négykerekűnél mindenképpen többet ad. A tárolóhelyek is praktikusan lettek kialakítva. Az egyik legjobb megoldást a középső rakodóhelynél találjuk, ahol bőven tudunk pakolni. A kesztyűtartó pedig kategóriája legnagyobb helyét kínálja, mely 6,25 litert jelent. Az első ajtókban szintén hatalmasak a zsebek, így bőven van opciónk és helyünk a pakolásra. De mi a helyzet leghátul? Nos, a közel 300 literes csomagtérre sem lehet azt mondani, hogy ne jutna hely a csomagoknak.”
A már említett hazai bemutatón megtettem vele pár kilométert a belvárosban: feltűnő és trendi városi forgolódó benyomását keltette. Vélemény?
„Az autóban egy 1,2 literes benzines PureTech erőforrás dolgozott. Sokan mondják azt, hogy hangos, de nekem ez a berregő hang mindig bejött, talán a Smartok miatt. Ehhez párosul egy 5 sebességes manuális váltó, ami számomra hozta a kötelezőt, nem akadt vele problémám. Néhol igencsak lendületesen tudtam haladni a 82 lóerős „csodával”, és ha megnézzük azt, hogy 5,2 liter körüli átlagfogyasztást kapunk a jobb menettulajdonságok mellé, valóban elgondolkozhatunk. A gyorsabb kanyarvételeknél is stabil marad, és a fordulékonysága is teljesen rendben van. Egyedül a mélyebb kuplungkezeléshez kellett hozzászoknom, de ezt leszámítva rögtön otthonosan, kényelmesen éreztem magam vezetés közben. A kormányt egyenesen élvezetes volt tekergetni, ami plusz pont! Nyilvánvalóan a gyorsulástól ne várjunk csodákat, mert egy jó 16 másodpercnek el kell telnie ahhoz, hogy álló helyzetből elérjük vele a 100 km/órát. De ez az autó nem is erről, vagy a sebességről szól!”

Az egyik nagy újdonság a tükörházba épített kamera, amit ki is próbáltunk. Mennyire lehet találó ez a fiatal célcsoport számára? Van értelme kamerát tenni a kocsiba, ha ott a telefon?
„Nagyon is van értelme! Maximálisan támogatom ezt a kezdeményezést, bár némely esetben vissza is üthet a dolog. Sajnos mindig lesznek olyan emberek, akik szórakozni akarnak a rendszerrel, és olyan videókat, képeket készítenek, amik veszélyes körülmények között születnek meg. Erre remek példa lehet a Tesla teljesen önvezető rendszere, amit később vissza is vont a márka. Természetesen ez egy éles példa, de csak gondoljunk bele, hogy valakit elkap a gépszíj és szórakozni kezd a volán mögött, mert tudja, hogy jó minőségű felvétel készül róla. Nekem csak ez az egyetlen kivetnivalóm a dologban, ami érthető is. Ugyanakkor valóban jó dolog, még ha hangot nem is tudunk rögzíteni vele. Az egység egy 120 fokos látószögű belső kamera, ami beépített GPS-t és 16 GB-os belső memóriát tartalmaz. A visszapillantó mögött található egységet egy gombnyomással elindíthatjuk, és a fotók mellett videós felvételeket is rögzíthetünk. Ezek sajnos maximum 20 másodpercesek lehetnek, de a minőségre nem lehet panaszunk. A HD felvételeket az applikáció segítségével rögtön elérhetjük a telefonunkon keresztül, de akár USB-n keresztül is letölthetőek. Ütközés esetén a felvétel automatikusan elindul, és összesen 1,5 percnyi anyag rögzítését teszi elérhetővé (30 másodpercig előtte, 1 percig utána). Ez pedig hasznos lehet egy közlekedési incidens megítélésben, és bizonyítékul is szolgálhat. Remélem, hogy a rendszert tovább fogják fejleszteni, és idővel minden új autóban ott lesz, kicsit zártabb formában, hogy ne feltétlen lehessen vele szórakozni. Én egy folyamatos rögzítésnek tudnék a legjobban örülni, amihez nyilvánvalóan lényegesen nagyobb memóriára lenne szükség. A felvételen azonban már így is rajta vannak a GPS koordináták és a sebesség is. Szóval hasznos kis kütyü, és még inkább az lehet a jövőben, ha foglalkoznak vele.”

Kedvenc részlet?
„Maga a külső design! Nem tudnék csak egy valamit kiemelni. Már korábban is elismerően beszéltem a Citroen újabb formavilágáról, és azt hiszem, az új C3 is ezt testesíti meg. Ezzel egyúttal magasra is emelték a lécet a franciák, és saját maguk számára, mert innen egy még drasztikusabb designváltásra lesz szükség, ami nagyon nagy kihívást jelenthet. Számomra az autó egyszerre jellemezi az egyszerűséget és az egyedi megoldásokat, miközben könnyed, szelíd és bohókás marad.”
Mi az, ami a legkevésbé jött be rajta, vagy amin lehet csiszolni?
„Külső szempontból nem igazán találtam rajta fogást. Belül már vannak hiányosságok, de mint azt már említettem, ez a költséghatékonyság miatt is van. Minden autón lehetne csiszolni, csak akkor biztosan nem juthatnánk hozzá ilyen áron. És tekintve azt, hogy mit nyújt a C3 külsőben, belsőben és menetdinamikában, egy jó kompromisszumról számolhatunk be.”
Miért vegyem ezt, és ne Fiestát, Polót, vagy épp Cliót, csak hogy párat említsek a riválisok közül.
„Ez mindig a legnehezebb kérdés, különösen, ha erről a kategóriáról beszélünk. A Ford, a VW és a Renault is valós opció lehet, de azt hiszem, mind közül kiemelkedik a C3, legalábbis a designt illetően biztosan. Erről akár egy teljes cikket is lehetne írni, de most maradjunk a rövidebb verziónál! A Citroen C3 megosztó lehet a külseje miatt, és ez akár a belsőre is vonatkozhat, de biztos vagyok benne, hogy messze több embert győzne meg, mint nem. Ez egy nagyon üdítő, mókás, kényelmes és pofás kis autó lett, ami a menettulajdonságaival is hozza a kötelezőt, és néhol talán még többet is képes adni. Nehéz rajta igazi fogást találni, főleg ha a valódi célját nézzük, ami kicsit több mint egy „városi rohangálós” négykerekű. Egyszerre lehet női autó, és a fiataloknak szánt menő verda. Sok arca van, és azt hiszem, a fentebb említett riválisok közül ezt egyik sem mondhatja el magáról. A 68 lóerős verzió akár bruttó 2 990 000 Ft-tól is elvihető, de nyilvánvalóan ezt az összeget lényegesen fel tudjuk tornászni a különböző extrákkal és a magasabb felszereltséggel. Az azonban biztos, hogy önmagában az alap is jó opciót jelent.”
Galéria: Citroen C3 Teszt
Forrás: Auto-Live