És ez nem egy fizetett reklám, vagy valami elfogult teszt, hanem a valóság! Az új Renault Clio Grandtour igazi családtag lehet, remek felszereltséggel, alacsony fogyasztással, pofás designnal és elérhető áron.

Hosszú hónapokkal ezelőtt már volt szerencsém egy ehhez hasonló modellhez. A kis sárga transformer meglepetést okozott számomra, így ezek után még inkább kíváncsian vártam az új Renault Clio Grandtour tesztjét. A teszt megírásában Dénes Gergely kolléga segédkezett, aki hozta a formáját és jó kis kérdésekkel bombázott, amikre természetesen ezúttal is egészen őszintén válaszoltam.

Pofás – nekem határozottan tetszik a Grandtour, pedig nem könnyű feladat puttonyt akasztani egy ferdehátúra.

Hujber Dávid: Azt kell mondjam, igazad van! Talán már más tesztünkben is említettem, de a Renault igencsak jó irányba halad az új autóival. Ez mind szerkezetileg és formailag is igaz. Elég sokat kellene visszamennünk az időben ahhoz, hogy hasonló kijelentéseket tegyek a márkáról, ami valóban eltalálta az irányt. Személy szerint is örülök ennek, mert a Renault még mindig egy nagy név, és ezekben az autókban komoly a potenciál. És ha azt vesszük, hogy a különböző kondíciókkal már egész jó áron elvihetőek, ideális választásnak mondhatóak. A Grandtour jelenti az igazi átmenetet a nagyon formás és a drága kombik között. És a design messze túlmutat azon, hogy elfogadhatónak nevezzük. Egyszerűen kellemes ránézni és egy kis aranyos, modern autót látunk benne, ami se nem túl sok, se nem túl kevés. Egyszóval maximálisan megvan benne az egyensúly és az, amit ez a típus sugall felénk.

Renault Clio Grandtour

Figyelj már, ki ez a Laurens Van Den Acker?

H.D: Egy holland autótervező, aki 1965-ben látta meg a napvilágot, szóval komoly tapasztalattal bír, és talán a lehető legjobbkor született a nagy átalakulásokat tekintve. Egyszóval az évtizedek során látott már egyes mást. Van den Acker nem éppen kispályás, hiszen olyan autók fűződnek a nevéhez, mint például a Bugatti EB110, a Ford Bronco, a Ford Model U, a Ford 24/7, a Ford GloCar, a Ford Espace, a Mazda Nagare, a Mazda Ryuga, a Mazda Hakaze, a Mazda Kiyora és a Mazda 3. 2009 májusában csatlakozott a Renault-hoz, ahol gyorsan letette a névjegyét: Renault DeZir, Renault Captur, Renault Twizy, Renault Clio IV, Renault Espace V, Renault Talisman… Ezek után már nem lepődhetünk meg azon, hogy mennyire pofás és látványos lett az új Clio GrandTour, mely igencsak komoly stílusjegyeket hordoz magán.

A neve azt sejteti, hogy ez valami nagy dolog, gondolom ez az utastérben is érződik valamennyire? Csomagtér, helykínálat, tárolási lehetőségek? El merjen indulni vele egy család „Nagytúrára”?

H.D: Egyszerű, de nagyszerű! Ugyanaz az elv érvényesül bent, mint kint, de már nem olyan látványosan, ugyanakkor nem mondhatnánk azt, hogy ez kevés lenne. Igaz, határon mozog, de még mindig az ergonomikus irányba mozdul el a mérleg nyelve. Az kifejezetten tetszett, hogy minden egyszerűen kezelhető, és nem vesztem el a részletekben. Noha sok benne a műanyag, azok a minőségi kivitelt képezik, de csak egyszerűbb formában, szóval ne várjunk csodákat tőle. Nem okozott csalódást, mivel az autó azonnal érezteti velünk, hogy ez a modell miről szól. Az különösen tetszett, hogy mindenhol volt benne egy kis hely. Elöl például egy 1,5 literes tárolóhelyet találunk, amibe bármit becsúsztathatunk. Hátul két további rekeszt kapunk, így akár a gyerekek is kiélvezhetik a hosszabb utakat, és belepakolhatják a játékaikat. A műszerfal utasoldalán egy praktikus zsebet fedezhetünk fel, ami szintén remek opciót jelent, akárcsak a középső könyöklő, mely mindemellett kényelmi szempontból sem hanyagolható el. Ide mobiltelefonokat, kulcsokat, és ehhez hasonló tárgyakat tudunk elhelyezni. És mi a helyzet a kesztyűtartóval? Ez egy 7 literes rekeszt rejt, amibe akár három 1 literes palack is elfér, ami mellé még mindig pakolhatunk. Ha ez nem lenne elég meggyőző, akkor mondok pár szót a tágas csomagtérről. Alaphelyzetben 443 litert kapunk, de az akár 1380 literre is bővíthető. Extraként a csomagtér alatti részt is felhasználhatjuk, ami további 85 literrel bővíti a kapacitást.

Renault Clio Grandtour

Röpke félórát töltöttem melletted az autóban, és igazából egy dolog nem nyerte el annyira a tetszésemet, az a kijelző a középkonzol felső részén. Milyen volt használni?

H.D: A 18 centiméteres érintőképernyő egész jól végzi a dolgát, és ami még ennél is fontosabb, könnyen kezelhető. Ezen keresztül kapjuk meg többek között a navigációt, a rádiót, a multimédiás eszközöket, vagy éppen az USB és a Jack-csatlakozókat. Persze a Bluetooth is elérhető rajta. Az R-Link Evolution rendszerben számos gyárilag telepített alkalmazást találhatunk. Ilyen az e-mail, az R-Link Tweet, a meteorológia, és a Renault Assistance. Az egyik legviccesebb módot is itt érhetjük el, a V8-as motor hang szimulációját. Mi is ez? Mindjárt kiderül!

A Renault szerint megdobogtatja a szíved. Sikerült neki?

H.D: Egyre inkább! Persze továbbra is a helyén kell kezelni a márkát, még az olyan jól sikerült modellekkel is, mint az új Espace, de határozottan a jó irányba haladnak előre a franciák, amit már fentebb is írtam. Az új Renault Clio GrandTour kitűnő választás lehet azoknak, akik egy megbízható, mutatós és relatíve tágas autót szeretnének a család számára. Olyan, mint a futballban egy szürke eminenciás játékos, aki hozza a kötelezőt, de azt stabilan: se kiugró, se rossz. Ez az autó lehet az, akire gyakorlatilag minden normál helyzetben lehet számítani. Mondanám, hogy kellemes csalódás, de a korábbi modellt már teszteltem, így ezek után csak még jobb véleménnyel vagyok róla.

Renault Clio Grandtour

Az 1.5 dCi-ről nem épp a szívdobogás és a szerelem jut eszembe. Milyen volt vezetni?

H.D: Nyilvánvalóan komoly erőhatásokról nem beszélhetünk, de ez az autó nem is arról szól. Akárcsak a külsőben, vagy a belsőben, motorilag is ugyanazt hozza: egyszerűen pont jó. Végig kényelmesen éreztem magam a volán mögött, és a váltó is jobb volt, mint a korábbi típusokban. Néhol kicsit hezitál, de valóban érezhető a fejlődés ezen a területen. Ami kicsit meglepett, az az, hogy mennyire fordulékony. Ennek több alkalommal is nagy hasznát vettem! Nehéz rá igazán rosszat mondani, mert alapból nem várunk tőle túl sokat. Ritka, amikor egy csomagból gyakorlatilag a maximumot hozzák ki a mérnökök. A Renault Clio GrandTour esetében valami hasonlóról lehet szó. Az 1.5dCi szerintem toronymagasan az egyik legjobb alkotás, ami nem túl erős, de nem is gyenge, és még a fogyasztása is ideális. Ehhez a kasztnihoz pedig egyenesen tökéletes! Az R-Link Evolution rendszer részeként azonban V8-as motorhangot szimulálhatunk gyorsításkor, ami óriási poén. Ez az R-Sound Effect alkalmazás néven érhető el.

Hány pontot adnál rá egy tízes skálán és miért?

H.D: Ha szigorúan a kategóriáját nézem, akkor egy erős 8-as. Tényleg csak ajánlani tudom a családos embereknek, de még azoknak is, akik szeretik azokat a típusokat, melyek az átlagosnál több helyet kínálnak, és mindemellett még a fogyasztásuk is ideális, miközben az autó kényelmes, és jó érzés benne ülni. Ez egy újabb jól eltalált autó a Renault-tól, így jár a megérdemelt taps nekik.

Renault Clio Grandtour

Legnagyobb plusz, legnagyobb mínusz?

H.D: A legnagyobb plusz, amit összességében a csomag kínál ezért az árért. Ha az árérték arányt nézzük, akkor nagyon erős. Továbbra is csak ismételni tudom magam, az autó teljesen rendben van, hozza a kötelezőt és biztosan nem fog csalódást okozni. Nem mondanám azt, hogy lenne nála „legnagyobb mínusz”. Talán továbbra is a sebességváltó az a pont, ahol még mindig fejlődnie kell a gyártónak, de ezen a területen is érezhető a javulás.

Társíts hozzá egy zeneszámot, és indokold, miért arra esett a választásod!

H.D: Hip Hop Boyz – Hegyekbe fent! Ez a szám mindig jókedvre derít, és a Renault Clio GrandTour is valami hasonlót hangsúlyoz kívülről. Olyan, mintha egy mindig jókedvű haverral találkoznánk, aki bármikor a segítségünkre rohan, ha szükséges.

Érdekelne a véleményed egy Clio Grandtour vs. Fabia Combi kérdésben, csak hogy egyet említsek a riválisok közül. Mennyi lenne az árdiffi a kettő között azonos felszereltség és motorizáltság mellett? Nálam anno volt a Fabia Combi, győzz meg, miért a Renault! Ez lenne a Life felszereltség.

H.D: Valahogy nekem ez a Skoda életérzés soha nem jött át… Ettől független a két modell valódi riválisnak tekinthető, és sokak szemében talán a Fabia jobb választást jelent, köszönhetően a VW hátterének és a francia autókról kialakult sztereotípiáknak. A Fabia kombi 1.0-ás motorral 3 456 220 forinttól vihető el, míg ugyanez az 1.2-es Tsi verziókkal már 3,8 és 4 millió forintot jelent: 75, 90 és 110 lóerős kivitelben.

Ezzel szemben az új GrandTour már 3 190 000 Ft-tól elvihető. Ezért cserébe 74 lóerőt és 5 liter körüli fogyasztást kapunk, benne a LED-es nappali fénnyel, a kikapcsolható utasoldali légzsákokkal, az emelkedőn elindulást segítő rendszerrel, és a tempomat sebességszabályozó és-korlátozó funkcióval.

Egy szinttel feljebb találjuk az Alizét, ami még mindig olcsóbb, mint a Fabia első verziója: 3 440 000 Ft-tól. A pénzünkért cserébe megkapjuk az 1,5dCi motort 90 lóerővel, és 4 liter alatti vegyes fogyasztással, ami igencsak szerénynek mondható. Plusz: ködfényszórók, manuális klímaberendezés, karosszéria színű külső tükrök, karosszéria színű ajtókilincsek.

Renault Clio Grandtour

A harmadik lépcsőfok a szintén a 90 lóerős 1,5dCi motorral hajtott Limited (tesztautónk), ugyancsak 4 liter alatti fogyasztással: manuális klímaberendezés, ködfényszórók, bőrkormány, sötétített hátsó és oldalsó ablakok, Média Nav Evolution navigációs és multimédiás rendszer, 16 colos BANGKA könnyűfém keréktárcsák. Ár: 3 740 000 Ft-tól.

Az 1,5 literes szegmensben a csúcsot az Intens jelenti 4 450 000 Ft-tól! Marad a 90 lóerő, és az elsőkerék hajtás, de a manuális egység helyett itt már egy 6 fokozatú automata rendszert kapunk a pénzünkért cserébe. Extrák: 16 colos PASSION könnyűfém keréktárcsák, automata klímaberendezés, automata Renault kártya, eső-és fényérzékelő, fekete belső díszítések, Pack Loom króm díszítések.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

Renault Clio Grandtour Teszt