
A fent említett "gazdaságos kiszerelés" az 1.5-ös dízel, amihez tavaly volt szerencsém, a "zselé" pedig a kisebbik benzines turbó, ami Dávidnál járt. Kérem, mondják meg a kép alapján, hogy ez egy 160 lóerős, azaz a legerősebb Qashqai! Nehéz lesz.
A dízelek világát éljük, így meglepő lehet, hogy a Nissan azzal számol, a nem túl távoli jövőben az új Qashqai-jok felét benzinmotorral értékesítik majd. Egy biztos: az új egyhatos turbó komoly előrelépés a korábbi csúcs, a 2 literes szívóhoz képest.

A Qashqai csendes, többek között annak köszönhetően, hogy a benzinesben ugyanazt a szigetelést használják, mint a zajosabb dízel esetében. Inkább komfortos, mint sportos, de ez így van rendjén. Nem egy kanyarvadász, hanem előzésekkel tűzdelt országúti és autópályás közlekedésre való ezzel a motorral-futóművel.

Az autódizájn legfontosabb eleme a lámpa - ezen a ponton nagyon erős a Qashqai. Elöl-hátul szépek a "kacsintók". Az egész forma harmonikus, érett, kitalált hatást kelt. Azt mégsem gondoltam volna...
...Hogy a felnik láttán szólnak át pirosnál, menő a gépem. A nagy kerék mutatós, de nem szereti a hurkákat.

Belül már nincs akkora lendület, mint kívül. Különösebben semmivel sincs baj, tisztességes autóbelső, lehet, csak engem nem mozgat meg annyira. Az ülések hosszú távon is kényelmesek, oldaltartásuk optimális; ahogy az egész autó hangolása, úgy ezek is inkább autózásra, nem csapatásra vannak faragva.

Kedvenc részletek? Hm...Légbeömlők és a műszerfal ívének folytatása az ajtón. Kellemes anyagok, szép a hangulatvilágítás a váltó körül és a varrás a középkonzol alján.

A 160 lóerős modell 9.1 alatt van százon, a vége kereken 200. Hajszolva 90-nél kéri a harmadikat - szeret menni, és tud is. A 240 Nm nyomatékcsúcs 2000-4000 közötti fordulattartományban van meg, könnyedén táncra bírja az első kerekeket - csak elöl hajt -, a motor hangja csak 4000-es fordulat felett lesz erőteljesebb. A kijelzőn egy "erőszakosabb" átlagfogyasztás látható, autópálya és város, nehéz jobb lábbal. Az 5 colos kijelző váltási tanácsokkal segít(ene) spórolni.

Komfortos rugózás-csillapítás, magasan ülünk, rálátunk a forgalomra. A nagy tükrök révén mindent látunk, további segítség a madártávlati képet biztosító kamera - megfelelő felszereltség mellett. Egyedül jobb hátra korlátol a kilátásban a kicsi üvegfelület a C és D oszlop között. A sávelhagyás-figyelmeztető nem rezegtet, hangjelzéssel operál.

- A legmagasabb Tekna felszereltséggel 8 130 000 forinttól indul. A kevés extrák egyike a 200 ezerbe kerülő panorámatető, ami nem nyitható, elektromosan árnyékolható. Ugyanezzel a felszereltséggel 700 ezer forint az árelőnye a 115 lóerős kisturbónak, a 110 lovas DCI pedig 90 ezerrel kerül többe. A topbenzines nagyjából a vevők 15 százalékát győzheti meg - kalkulálnak a Nissannál -, ők biztosan élvezni fogják.
Motor: 1,6 literes, négyhengeres, turbófeltöltéses benzinmotor • Váltó: hatsebességes, manuális • Teljesítmény: 120 kW (160 le) 5600-as fordulatnál • Nyomaték: 240 Nm 2000 - 4000 fordulat között • 0-100 km/óra: 9,1 másodperc • Végsebesség: 200 km/óra • Kombinált fogyasztás: 5,8 liter/100 km (gyári érték) • CO2-kibocsátás: 134 g/km
Galéria: Nissan Qashqai 1.6 DIG-T Teszt
Forrás: Auto-Live