A Hungexpo-n zajló Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) keretében tartott pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a csapat a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-vel (HUMDA) szoros együttműködésben jött létre, két versenyzője Sebestyén Péter és Molnár Gergő.

Horváth László, a Moto-Jungle Racing csapatvezetője elmondta, az idén szeptemberi futamra próbaversenyként tekintenek, jövőre pedig már teljes évadot szeretnének teljesíteni a négy versenyből álló hosszútávú vb-sorozatban, amely a legendás Le Mans-ban rajtol, majd Spa-Francorchamps és Szuzuka után ugyancsak Franciaországban, a Bol d'Or elnevezésű 24 órás viadallal zárul.

"A 2026-os idényben már az eredménylista első felébe is szeretnénk odaérni, és a terveink között szerepel arra az évre Magyarországra hozni egy világbajnoki futamot, valamint megépíteni egy elektromos versenymotort, amellyel elsőként szeretnénk teljesíteni 24 órás viadalt" - jelentette ki a csapatvezető.

Szabó Henrik, a HUMDA stratégiai igazgatója kiemelte, hogy a Széchenyi Egyetemi csoporthoz tartozó HUMDA a szakemberképzést is támogatni akarja, erre jó lehetőséget biztosít egy ilyen csapat működtetése.

"A financiális és a szakmai hátteret kívánjuk biztosítani, ezzel pedig azt, hogy a csapat céljai megvalósíthatók legyenek. Később erre a csapatra alapozva szeretnénk azon dolgozni, hogy a jövőben más motoros versenysorozatokban, így a MotoGP-ben és a Superbike-világbajnokságon is szerepelhessen magyar csapat" - mondta.

Sebestyén Péter elmondta, a hosszútávú versenyzésben még nem rendelkezik tapasztalattal, és bár volt másfél évnyi kihagyása, versenyzésre késznek érzi magát és örül, hogy egy ilyen csapat alakult Magyarországon. Molnár Gergő szintén arról beszélt, hogy eddigi pályafutása során elsősorban sprintversenyeken indult, de felkészültnek érzi magát a feladatra.

A csapat tervei között az is szerepel, hogy a szeptemberi Bol d'Or verseny időmérő edzése előtt a futamon 1972-ben részt vett magyar csapat tagja, Kovács Sándor bemutatókört teljesít majd az akkori Pannónia típusú versenymotor nyergében.

MTI

Fotó: Moto-Jungle Racing Facebook