Az új T-Cross három gazdaságos turbófeltöltésű benzinmotorral (TSI) jelenik meg a kínálatban, amelyek 70 kW (95 LE), 85 kW (115 LE), illetve 110 kW (150 LE) teljesítményt produkálnak. Palettáján háromfelszereltségi szint -a Life, valamint a Style (elegáns) és az R-Line (sportos) csúcsváltozatok - sorakozik és három új külső szín - Szőlősárga, Világoskék metál és Királyvörös metál - is megjelent.

A térkínálat sokoldalú bajnoka családi és szabadidős programokra - A T-Cross beltere letisztult kezelésével, akár öt személy számára is kiegyensúlyozott térkínálatával, hosszirányban 140 milliméteres távon állítható hátsó ülésével és széleskörűen variálható csomagterével bizonyul meggyőzőnek. Ha minden ülése foglalt, a hátsó üléstámlák magasságáig pakolva 385 és 455 liter között alakítható a T-Cross csomagtartója, a 60:40 arányban osztott hátsó ülés lehajtásával pedig az első üléstámlák magasságáig mérve akár 1281 literes sík rakodótér is kialakítható. Mindezeken túl a Life felszereltségi szinttől (csak balkormányos modellek) az első utasülés támlája is már alapkivitelben lehajtható, az így létrejövő 2398 milliméter hosszú, egészen a beltér elejéig nyúló "raktér" pedig a szörfdeszkától a közepes méretű létráig szinte mindent elnyelhet.

Megnövelt függőleges vonófejterhelés bővíti az e-kerékpárok szállítási lehetőségét - A Volkswagen jelentősen, 55-ről 75 kilogrammra növelte a T-Cross vonóberendezésének függőleges terhelhetőségét. A 20 kilogrammos növekmény az extrafelszerelésként rendelhető, levehető vonófejre felülről terhelhető maximális tömeget emeli. Ezzel egyrészt az új T-Cross nagyobb tartalékokkal rendelkezhet nagytömegű utánfutó vontatásakor, másrészt a vonófejre szerelt tartón szállítható kerékpárok megengedett tömege is nő, ami különösen elektromos kerékpárok esetében lehet fontos.

Jelentősen növeli a kényelmet a Menetasszisztens - A T-Cross kategóriájában azon kevés modelljeinek egyike, amelyekhez extrafelszerelésként Menetasszisztens (Travel Assist) is rendelhető. Ez az asszisztensrendszer a jármű hossz- és oldalirányú vezetését is támogathatja, a T-Cross ekkor az elöl haladó járművek és a megengedett sebesség függvényében automatikus gyorsítással és fékezéssel szabályozhatja a sebességet. Ennek során - működési határain belül - a Travel Assist a sebességkorlátozásokat, a kanyarokat és a körforgalmakat is figyelembe veheti szabályzási folyamatában, miközben az autó a Sávtartás-asszisztens (Lane Assist) segítségével tarthatja az éppen igénybe vett forgalmi sávot. Amennyiben az új T-Cross a DSG sebességváltóval készült, az araszoló (Stop-and-Go) forgalomban is automatikusan közlekedhet.

Magyarországon a modell a Life változattól indul, amelynek új felszerelései közé tartoznak a 16 col peremátmérőjű "Nottingham" könnyűfém keréktárcsák, a külső visszapillantó tükrök házaiba épített kivetítőlámpák, valamint az okostelefon-alkalmazások az App-Connectrendszerén keresztül megoldható integrációja. Alapkivitelben ugyancsak a 70 kilowattos TSI-erőforrás gondoskodik a T-Cross Life hajtásáról.

A Style és az R-Line csúcsváltozatok már alapfelszerelésként tartalmazzák a kanyarodófény- és all-weather funkciót is kínáló IQ.LIGHT - LED Matrix-fényszórókat (R-Line: csak Németországban széria), amelyek most jelennek meg a T-Cross választékában. Az új világítási funkciók között az Üdvözlő és búcsú-fényanimáció (Welcome & Goodbye Light) is szerepel, emellett mindkét csúcsmodell már alapfelszerelésként új, 17 col peremátmérőjű, egyaránt modellspecifikus - a Style számára "Manila", az R-Line esetében "Valencia" - könnyűfém keréktárcsákkal, külső háttérvilágítással, illetve dinamikus irányjelzővel és féklámpával működő, LED-technikájú hátsó lámpákkal készül. Míg az új T-Cross Style inkább az eleganciára helyezi a hangsúlyt, R-dizájn szerinti lökhárítóival a T-Cross R-Line a sportos karakterét emeli ki.

Mindkét csúcsmodell bővített infotainment-felszereltségének része az App Connect az Apple CarPlay és az Android Auto számára (vezetékes és vezeték nélküli), valamint a telefon-interfész.

Alapkivitelben mindkét modellben a 85 kilowattos TSI-motor dolgozik (opcióként hétfokozatú DSG sebességváltóval). A Life, a Style és az R-Line változatok extraként a 110 kW teljesítményű TSI-erőforrással is rendelhetők, amely eleve hétfokozatú DSG sebességváltóhoz csatlakozik.