A Halálos iramban sokszorosan történelmet írt, és olyasvalamit indított el maga körül, mint amire csak kevés film képes. Paul Walker és Vin Diesel is ennek a filmnek köszönheti azt, hogy világsztárrá vált.
Korábban is filmeztek, viszont a Halálos iramban nem kicsit tette fel őket a térképre. Alig volt kamu a filmben, imádtuk, hogy igazi autós jeleneteket forgattak, és ekkor még bőven a földön jártak.
Paul halála több mint tragikus, aki nélkül ugyan folytatódott a széria, az már nem ugyanaz. Emlékezzünk rá az egyik első jelenetével a legendás autójával, ami mai szemmel is rendkívül igényes.
(Videó a lap alján)