Az, ami a Halálos iramban körül alakult ki, egyenesen döbbenet. Senki nem gondolta volna, hogy ebből az egészből ekkora franchise lesz, de így lett, bár Paul Walker tragikus halálával sokat veszített a közönség.
Walker Vin Diesel mellett jelentette az alapot a szériában, aki nélkül el sem tudnánk képzelni a filmet. Halálával már nem olyan a Halálos iramban, mint azelőtt, és kissé el is rugaszkodott a földtől a film.
Finoman fogalmaztunk, ugyanakkor az első részt bármikor képesek vagyunk újranézni. Nézzétek meg az egyik legmenőbb jelenetet, amikor otthagyják a Ferrarit, a Suprával, mely szintén kultikussá vált.
(Videó a lap alján)