Napi szinten történnek közúti összetűzések a világon, de a hírekbe nem mind kerül be, itt most két sofőr hódolt be a saját egójának, az egyikük ki is forgatja a másikat. A még október elején a Youtube-ra feltöltött videó a kamera tanúsága alapján október 5-én történt az Egyesült Államokbeli Tennessee államban. Látható, hogy a kamerás autó a jobboldali sávból átsorol balra egy Ford F-150 mögé.
Érthetetlen módon valamiért lelassít, és jobbról egy Hyundai, majd egy zöldessárga Chevrolet Spark is megelőzi, utóbbi azonban nagyon közel a kamerás autóhoz és meg is próbál ugyanilyen közelségben besorolni elé, a kamerás autó azonban gyorsítani kezd, hogy ezt ne hagyja neki.
Túl késő azonban, a két autó összeütközik, a Spark piruettezik egyet, éppen csak elkerülve egy fát, majd mindkét autó az út szélére húzódik, innentől pedig rejtély, mi történt, bár a Spark hátsó felén látható nagy horpadás nem sok jót sejtet.
Az esetet a Redditen kiszúró TireMeetsRoad arról ír, hogy a kommentelők úgy látják, több történt, mint amit a videón látszik, és valóban elfogadható magyarázat, hogy a két sofőr már korábban is megpróbált egymás elé tolakodni és ennek az eredménye látható itt.
(Videó a lap alján)