A brit kaszkadőr, Paul Swift új Guinness-rekordot döntött fel, miután egy 88 cm-es résen vezetett át egy Ford Ranger Raptort két keréken – ilyet senki sem tett még. A hónap elején, a Guinness-rekordok napján tette ezt meg, mielőtt bemutatta volna a mutatványt, lemérték az akadály szélességét, ami mindössze egy centivel volt keskenyebb, mint az előző rekord.
Bár a videó alapján könnyűnek tűnt, Swift elmondta, komoly kihívás volt a rekorddöntés és párszor el is bukta. Először is a szél jelentett komoly gondot, valamint az autóválasztás is nehezítette a dolgát, a Ranger Raptor mérete és súlya miatt ugyanis Swiftnek és csapatának erősítenie kellett az autó bal oldalát megdobó rámpán, a felfüggesztés magassága miatt pedig nehéz volt stabilan irányítani azt két keréken – de legalább a landolás zökkenőmentes volt.
Swift nevéhez számos Guinness Világrekord fűződik, többek között a legszűkebb helyen való párhuzamos parkolás villanyautóval, a legtöbb karika egy perc alatt motorral egy keréken és a legrövidebb idő alatt bemutatott öt autós mutatvány.
A legszebb az egészben, hogy ez egy családi vállalkozás, Swift apja is kaszkadőr volt ugyanis, így Paul már hétéves kora óta két keréken éli az életét, bár akkor még a család fűnyírójával döntögette a hasonló „rekordokat”.
(Videó a lap alján)