A Toyota hivatalosan nem jelentette be, hogy gyártani fogják az FT-Se konceptet, vezetőik úgy tesznek, mintha már régóta így tennének. Egy mérnök nemrég bejelentette, hogy egy prototípust elvisznek a Nürburgringre, míg a tervezője arra utalt, hogy a Lexus LF-ZC után fog piacra kerülni.

A pár napja Japánban bemutatott tanulmány egy középmotoros sportkocsi alakját veszi fel, holott elektromso hajtású. Bár nem adtak választ arra, hogy gyártásba kerül-e, elég fontos volt nekik ahhoz, hogy teljesen kiépítsék a belterét, ami nem megszokott hasonló autóknál.

Még hajtáslánca is lesz, sőt, Hazama Fumihiko a Top Gearnek elárulta, hogy egy prototípust el akarnak vinni a Nürburgringre is, bár pontos számokat nem osztott meg róla, sem arról, milyen köridőket várnak, bár hozzátette, hogy „a következő generációs Porsche Cayman elektromos lesz, talán az lesz az egyik cél.” Ebben szerinte az akkumulátor hűtése lesz a legnagyobb kihívás.

Ugyanaz az akkumulátor lesz ez egyébként, ami a Lexus LF-ZC alá is kerül, a négyajtós szedán gyártásba kerülését a leányvállalat már megerősítette, Ijida Hideaki, a koncept tervezője pedig testvérlapunknak, az Inside Evsnek árulta el, hogy bár nem erősítheti meg, mikor, de valamikor a 2026-ban piacra kerülő LF-ZC után az FT Se is a gyártósorra kerül – ez pedig jó ötletnek tűnik, ha az elektromos Porschékkal kívánják felvenni a harcot.

(Galéria a lap alján)