A villanyautók ritkábban gyulladnak ki, mint benzines és dízeles kollégáik, amikor azonban ez megtörténik, az gyorsan elterjed és nagyon nehezen oltható, mint a cikk alján látható videóban szereplő Tesla Model 3.
Az ilyen tűzesetek komoly figyelmet generálnak általában, de nem csak azért, mert a technológiával szemben szkeptikusak szeretnek rá ujjal mutogatni, valódi kihívást jelent ez a probléma, ritka az, amikor a tűzoltóknak sikerül egy kigyulladt villanyautót megmenteni, ráadásul az akkumulátorok akár hetekkel később is újragyulladhatnak.
A State of Charge nevű Youtube-csatornát működtető Tom Moloughney egy lángoló Tesla Model 3-at látott New Jersey-ben, ezt vette fel, valamint megkérdezte a sofőrt, hogy mi történt. Állítása szerint útközben valamilyen tárgyon áthajtott, majd az autó kiírta, hogy húzódjon félre, ekkor érezte meg az égett szagot és szállt ki, hogy hívja a tűzoltókat. Nem sokkal később felcsaptak a lángok.
A Model S piaci debütje után több történet is volt arról, hogy azokból sok ugyanígy gyulladt ki, valamit eltaláltak, ami felsértette az akkumulátort, ez pedig túlmelegedést okoz. A hagyományos módszerek általában nem tudják megállítani a tüzet, ezért egyes esetekben a megoldás az volt, hogy az autót vízbe rakták.
Ez nem csak a Teslát, sőt, nem is csak az elektromos autókat érinti, a rollerek és kerékpárok is ki vannak téve ennek a veszélynek, ezekben pedig hasonlóan nagy károkat okoz a tűz. Ennek oka sok esetben a nem elég fejlett vagy nem jól szabályozott akkumulátortechnológia használata.
(Videó a lap alján)