Az Egyesült Államokban a fuvarozási hatóságok egyre több adatot gyűjtenek elektromos kamionokról, hogy eldöntsék, hogyan tudják az iparágat fenntarthatóbb keretek közé szorítani, így derül ki egyre több a Tesla Semiről, amit a cég egy éve kezdett el kiszállítani, de máig nem tettek közzé olyan részleteket, mint az akkumulátor mérete, a maximális hatótáv és a teljesítménye, ezért érdekesek ezek a tesztek.

A Tesla eredetileg 805 km-es hatótávval reklámozta a Semit, jelezve, hogy az mindössze két kWh-t eszik mérföldenként. Az új adatok alapján a megfelelő körülmények között valóban megtesz ennyit. A szállítmányozási hatóság 18 napig méri fel tíz elektromos kamion teljesítményét, de a három Tesla már az első két napon igen erős eredményt ért el.

Az egyes kamion az első napon 670 km-t tett meg és 18% maradt benne a nap végére. A második napot 654 km-rel zárta, de csak 7% maradt benne. A kettes kamion 605 km-t tett meg az első napon, 15%-ot meghagyva, de a második napon mindössze 359 km fért bele neki – bár közel a töltés fele megmaradt, 48%.

A legjobb teljesítményt azonban a hármas Semi hozta, amely az első napján 877 km-t tett meg, ebbe pedig belefért egy töltés is, mivel 607 km után szinte teljesen lemerült. A második nap is jól ment neki, 18% maradt benne egy 660 km-es kirándulás után. A Tesla Semi ezek alapján egynapos szállításokra tökéletes darab.

Persze számos tényező közrejátszhat, a hőmérséklet, az út emelkedése, a forgalom és sok más, ráadásul bár itt tíz különböző csapatot mérnek össze, azok nem ugyanazt az utat járják be, nem ugyanazokkal a szállítmányokkal és nem ugyanazokkal a pihenőkkel.