A három nagy detroiti autógyártó több ezer munkása szüntette a munkát, miután a gyártók nem tudtak megegyezni az Egyesült Autóipari Munkások (UAW) szakszervezetével. A munkaszerződések múlt csütörtökön jártak le, az UAW pedig azért szólított fel sztrájkra, mert szerintük a gyártók nem álltak elő megfelelő ajánlattal dolgozóik számára.
A sztrájk egyelőre három üzemet érint, de az UAW nem zárta ki, hogy amennyiben nem sikerül megegyezni, más telephelyekre is kiterjesztik azt. Közel 12700 dolgozó vesz részt a munkabeszüntetésben, akiket az UAW sztrájkalapjából heti 500 dollárral támogatnak.
A szakszervezeti vezetők masszív, 40%-os fizetésemelést kérnek négy év alatt, emellett több fizetett szabadságot, négynapos munkahetet és a fizetésemelések automatikus inflációkövetését is szerződésbe foglalnák. Követeléseik között vannak még a nyugdíjjárulékok minden dolgozóra való kiterjesztése, a sztrájkjog gyárbezárások esetén és annak korlátozása, hogy a gyártók hosszú időre alkalmi munkavállalóként dolgoztasson embereket, akik így nem részesülnek a szakszervezet által kialkudott juttatásokban.
A szakszervezet 140 ezer tagjának 97 százaléka szavazta meg a sztrájkot, de a gyártók szerint követeléseik teljesíthetetlenek. A Ford 20 százalékos, a GM és a Stellantis 18 és 17,5 százalékos fizetésemelést kínáltak, de az UAW szerint a 40 százalékos szám megfelel a felsővezetésnek adott emeléssel.
A három gyártó közleményben fejezte ki csalódottságát a sztrájk miatt, és amiatt, hogy az UAW nem fogadta el az ajánlatukat. Elemzők szerint amennyiben hetekig húzódik a munkabeszüntetés, az komolyan hátráltathatja a gyártók terveit, valamint dollármilliókba kerülhet nekik.