A Mustang-sofőrök nem bírnak magukkal, hozzák a kötelezőt. Ezt bizonyítja, hogy az interneten megjelent egy kép egy új, 2024-es modellről, aminek sofőrje eldobta a kocsi hátulját és eltalált egy elválasztó padkát. Az új Mustang

kiszállításai még csak augusztusban kezdődtek, szóval legfeljebb pár hete lehetett a tulajdonosánál.

A Reddit Mustangokkal foglalkozó alfórumán posztolt képen a kocsi félig az úton látható, vélhetően egy elválasztósávon, nagyon lakottnak tűnő területen, ráadásul a háttérben látható autók alapján nem arra néz, amerre kellene neki.

Mivel a füvön nem látszik sérülés, az utasoldali légzsák kinyílt és a jobb hátsó nem áll valami jól, gyanús, hogy a sofőr megpördült a Mustanggal, a padkának csapta az autót és felmászott az elválasztósávra.

Akármi is történt, ez vélhetően az egyik első S650-es Mustang, amit összetörve látunk, könnyen lehet, hogy már most egy hirdetőoldalon köt majd ki, az olcsó Mustangokat vadászó tuningcégek örömére.