A Mercedes-Benz jövőbeni autói ugyanazt a háromágú LED-menetfényt kapják, ami a Concept CLA-val a márka szerint dizájnjuk fő jellemzője lesz. A menetfények kör alakú fényszórókban kaptak helyet és a tanulmánynak egy többféle textúrával világító grafikája is van a hűtőrács helyén, ezek pedig ott lesznek a CLA következő generációján és három további MMA-platformos modellen.
Az Autocarnak a Mercedes főtervezője, Gorden Wagener árulta el egy interjúban, hogy a Concept CLA-ból „gyakorlatilag minden” sorozatgyártásba kerül, az új menetjelzőket „egyfajta elektromos kipufogónak” nevezve.
A Mercedes-Benz által a Tesla Model 3 riválisának szánt darab 2025-ös modellként kerül majd piacra és ez lesz az egyik a márka MMA platformjára készülő modelljei közül, melyet a következő generációs EQA-val és EQB-vel oszt meg.
Wagener hozzátette, hogy a gyártó „ikonikus” villanyautókat akar készíteni, olyanokat, amiknek van identitása, nem úgy, mint a számos arctalan modellnek a piacon: „Ami számunkra fontos, hogy ikonikusak legyünk. Ki akarunk tűnni az ugyanolyan, arctalan autók tengeréből, mégpedig ikonikus elemekkel, amire a Mercedesnek minden lehetősége megvan.”