Sok baleset puszta figyelmetlenségből, a mobiltelefon nyomkodása miatt következik be. Nem egyszer halálos balesetek születnek ebből, és nem ritka, amikor a vétlen hal meg, aki semmiről sem tehet.

A vétkes ül pár évet, addig a vétlen már soha nem kaphatja vissza az életét. Rendkívül sok ilyen esetről tudni, és ha megnézzük az alább látható videót, hamar kiderül, hogy ebből sokkal nagyobb gond is lehetett volna.

Ha motoros is van a másik sávban, és arra esik rá, akkor garantált a tragédia. Nagy sebességgel hajtott bele az előtte lévőbe, és olyan szerencsétlenül tette ezt, hogy hirtelen a levegőbe emelkedett, majd felborult.

(Videó a lap alján)