Kezdjük ott, hogy a legnagyobb öröm, hogy a leírás szerint senki nem sérült meg az ijesztő esetet illetően. És folytassuk azzal, hogy milyen tanulságokat érdemes ebből a rövidke videóból levonni.

Egyrészt nem túl okos ötlet több motorosnak is ennyire egymás közelében haladni, mert csak a szerencse óvta meg attól a harmadik társukat, hogy ne rohanjon a balesetezőkbe.

A másik a fél kézzel fogott kormány, ami az egészet még veszélyesebbé teszi, hiszen – és itt jön a harmadik – ha póló-farmer kombinációban elesik a motoros, az bizony csúnya nyomokat képes hagyni.

Arról már ne is beszéljük, hogy a kamerás motorba csattanónak mi volt az elképzelése, hova figyelt, és ha előzni akart, akkor miért kellett kicentiznie? Megannyi kérdés, egyben óriási mázli, hogy nem lett belőle nagyobb baj.


Ezt is nézd meg: Hiába legalizálják a marihuánát Németországban, a kamionsofőrök részére külön határértékeket szabnak