A Tesla lerohanta az autós piacot puccos, technológiai nyalánkságokkal teli villanyautóival, melyekről hamar kiderült, hogy nem mindig azt hozzák, amit elvárnak tőlük. Az autóipar többi szereplője is átvette azonban ezt a receptet. A J.D. Power legújabb tanulmányából kiderül, ennek eredményeként a száz autóra eső hibák száma nagyobb az elektromos autóknál, mint a hagyományosaknál.
Az elektromos járművekben jelentősen több volt a száz egységre eső problémák száma a parkolási segédlet, mozdulatvezérlés és egyéb technológiai újítások terén, mint a belsőégésű motoros autókban, ez pedig egybehangzik a cég más felméréseivel, melyek szerint a villanyautóknál a kezdeti minőségbeli problémák száma 46%-kal magasabb a hagyományos modellekénél, míg a villanyautókkal való elégedettség is kisebb, mint az eddig megszokott társaikkal.
Ezért a startupok is felelősek lehetnek részben. A villanyautók iránti lelkesedés elterjedésével számos új játékos szállt be a piacra, akik inkább a techiparban megszokott praktikákkal dolgoznak, így a hagyományos gyártóknál gyorsabban dolgoznak és ezzel megfelelően több a száz autóra jutó problémák száma, mint az ipar más részein.
A J.D. Power innovációs listáját pont egy új márka vezeti, még ha nem is kizárólag villanyautókkal foglalkozik: a Genesis, akiket testvérmárkájuk, a Hyundai követ a tömegpiaci szegmens vezetőjeként, ez mutatja tehát, hogy a koreai márkának sikerült megtalálni az egyensúlyt a technológiai innováció és a megbízhatóság között.