Folytatódik a Ferrari utazása a villanyosítás felé. A 2023-as első félévi pénzügyi eredmények bemutatóján a márka kitért arra is, hogyan jutnak el az első teljesen elektromos modell felé. Benedetto Vigna vezérigazgató szerint az eredeti ütemtervet tartják ezt illetően.
A Ferrari első villanyautója a cég maranellói telepének E-épületében fog épülni, mely kifejezetten az elektromos autóknak lesz fenntartva: „A tervek szerint halad az E-épület építése. Már a falakat húzzuk fel, szeptemberben megkezdődik a felszerelések telepítése és 2024 júniusában lesz üzemkész, ahogy 2022. júniusában megígértük. Az épület teljes egészében megújuló energiából működik majd.”
A fenntarthatóság nem csak a hajtásláncok, hanem a gyártási folyamatok terén is központi elem lesz, mondta el Vigna: „Május óta öntödénkben elkészült az első, száz százalékban újrahasznosított aluminiumból készült motor. Ezt a prototípust teszteljük jelenleg. Több mint 60 szponzor és partner vett részt fenntarthatósági szponzorunkon, ahol a szén-dioxid kibocsátás csökkentését célzó projektekről lehetett beszélni.”
És hogy mikor jön az első elektromos Ferrari? Két év múlva, legalábbis a vezérigazgató szerint: „Az első elektromos Ferrarit 2025 negyedik negyedévében fogjuk bemutatni. Az E-épület 2024 júniusától lesz üzemképes. A villanyautóink kulcselemeit ott fogjuk gyártani, de más, nem elektromos modellek összeszerelésére is képes lesz.”