Amikor egy autó ilyen összegekbe kerül, és alapesetben messze nem tehetnénk meg, hogy megvásároljuk, mondhatni erős fenntartásokkal ülünk be a volán mögé. Ezzel együtt kivételes lehetőség is, amit nem szabad kihagyni.
Ez különösen igaz, ha oda is léphetünk a csomagnak egy olyan autópályán, ahol nincs sebességkorlátozás. A versenypályák pedig mindent kihoznak az ilyen szörnyetegekből, mint az SLS Black Series-ből.
A Black Series ráadásul csak 1,5 tonnát nyom, és olyan aerodinamikával rendelkezik, hogy az ember legszívesebben elsírná magát az örömtől. A videóban többek között az autó gyorsulását is megnézhetitek, ami megint csak beszédes.