A jelenlegi F1-es rajtrácson szereplő pilóták közül néhányan kifejezetten tetszetős modelleket birtokolnak. Ilyen például Lewis Hamilton, Max Verstappen vagy Fernando Alonso is, ezúttal azonban a fiatal Lando Norris volt az, aki megkapta egyedi sportkocsiját.

A brit pilóta a jelenlegi legextrémebb és legerősebb McLarent vette célba, a 765L névre hallgató példányt, amely teljesen egyedi konfigurációban készült

Az MSO részleg által egyedileg konfigurált sportautót teljes egészében kék karbon borítja, néhány matt karbon elemmel kiegészítve.

A szuperautó szaténfeketére festett felniket és fluoreszkáló sárga féknyergeket is kapott, a szín pedig diszkréten az első lámpáknál is visszaköszön három karom formájában.

A karbon borítású utastérben az LN4 felirat is feltűnik, utalva Lando Norris nevére és F1-es rajtszámára.

Lando Norris az átadáskor elmondta, 18 hónapot várt, mielőtt átvehette volna az egyedi McLaren 765LT-t .

"Sok különböző McLarent vezethettem már, de ez az első autó, amit én terveztem", mondta Lando Norris, amikor átvette szuperautóját.

" Szeretem a karbont, minél több, annál jobb, de nem akartam, hogy a logóm mindenhol ott legyen, valami finomabbat szerettem volna, az MSO pedig fantasztikus munkát végzett az elképzelésem megvalósításában" - tette hozzá.

Emlékeztetőül, a McLaren 765LT-ben egy 4,0 literes biturbó V8-as motor kapott helyet, amely 765 lóerős teljesítményt és 800 Nm-nyi nyomatékot szabadít az utakra.

Mindez 2.7 másodperc alatti 0-100-as és 7 másodperces 0-200-as sprintre elegendő, ami bár lenyűgöző, Norris számára aligha lesz meglepő.

(Galéria a lap alján)

Galéria: Lando Norris' McLaren 765LT Spider