A Mercedes-Benz megerősítette, hogy a CLS gyártása 2023. augusztus 31-én véget ér, és nem csak a jelenlegi, harmadik generációs modellről van szó, hanem a sorozat egészének végéről beszélünk, hiszen a gyártó egyelőre egy szót sem ejtett az utódról. 

Az Audi A7 Sportback konkurensét már kivonták a kínálatból Ausztráliában, hiszen a Mercedes helyi online konfigurátorában már nem szerepel. Ennek kapcsán autógyártó ausztrál képviselője elmondta, hogy már nem vesznek fel rendeléseket, mivel a vásárlókat a nemrég bemutatott E-osztály (W214) felé irányítják át: "A rendelések leálltak, és a jelenlegi CLS gyártása idén augusztusban megszűnik az új E-osztályra való felkészülés jegyében".

A CLS közelgő megszűnése nem lenne meglepő, hiszen az elmúlt hónapokban több találgatás is napvilágot látott modell megszűnéséről és az E-osztály előnyben részesítéséről. A prémiummárka több modellt is le akar selejtezni, és úgy tűnik, hogy a CLS is ezek közé tartozik.

Emlékeztetőül: az S-osztály Coupé, az S-osztály Cabrio és az AMG GT Cabrio már halott, emellett a C-osztály Coupé és Cabrio, valamint az E-osztály Coupé és Cabrio is egyetlen CLE Coupé/Cabrio párossá olvad össze.

Az A-osztály a pletykák szerint szintén a kihalás szélén áll, akárcsak a B-osztály. Úgy vélik, hogy ez a két kompakt autó a nemrég átdolgozott modellek kivezetése után szintén megszűnik.

Miközben egyes járműveket megszüntetnek, új modelleket is terveznek, hiszen a Maybach EQS SUV-t már láthattuk, és ezt követi majd egy SL roadster is, amely ugyanazt a dupla M logót viseli.

Jönnek majd az ultra-exkluzív "MYTHOS Series" járművek, valamint egy teljesen elektromos EQG is, a sportautókra szabott AMG EA elektromos platform pedig 2025-ben kerül piacra.

Végül pedig a Handelsblatt értesülései szerint 2026-ban egy belsőégésű és/vagy elektromos meghajtású "bébi G-osztály" is megérkezhet a piacra.

Galéria: Mercedes-Benz CLS (2021)