A Tesla Cybertruck már régóta készülőben van, az azonban bizakodásra ad okot, hogy számos prototípus már az utakon rója a kilométereket.
A sorozatgyártást 2023 harmadik negyedévére tervezte be a gyártó, amely úgy tűnik, hogy már a közelgő tisztán elektromos-hajtású modell hivatalos tartozékainak elkészítését tűzte ki célul.
A nemrég szabadalmaztatott fekete keréktárcsák mellett - amelyeket eredetileg a 2019-es koncepción láthattunk - a Tesla kifejlesztett valamit, ami elsősorban azoknak kedvezne, akik a modellt munkagépként fogják használni.
A vállalat texasi lítium-feldolgozójának alapkőletételi ünnepségén Elon Musk ugyanis egy olyan Cybertruckot vezetett, amelyet egy fekete szerszámtartóval szereltek fel. A cikk alatt található képek alapján úgy tűnik, az elem akár tetőcsomagtartóként is funkcionálhat.
A tartozék oldalai szerszámok felakasztására használhatók, ahogy a képeken is látható, míg a felső rudak tárolódobozok, kerékpártartók vagy tetősátrak alapjául szolgálhatnak.
A fekete fém kiegészítővel kapcsolatban nem közöltek hivatalos részleteket, mindössze annyit árultak el, hogy létezik, amit hatalmas ujjongás fogadott.
Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az újdonság hivatalos termékként is feltűnik a Tesla online boltjában, ugyanakkor jó tudni, hogy az Tesla olyan kiegészítők elkészítésével is foglalkozik, amelyek bővíthetik a jármű praktikusságát.
A Tesla Cybertruck várhatóan az év vége felé kerül gyártásba, a hírek szerint szeptemberre tervezett be egy különleges eseményt a gyártó, így vélhetően az első példány átadására sem kell már sokat várnunk.
Galéria: Tesla Cybertruck Tool Rack
Forrás: Tesla