Az elmúlt évtizedek során tervezési filozófia és technológia terén is folyamatos fejlődésen mentek át a gyártók, ennek eredménye pedig az elkészült modellekben is megmutatkozik.
Egy-egy nagyobb frissítés után akár az adott modell is teljesen új köntösbe bújt, és bár a címben említett gyártó, a BMW modelljeinek mindegyikét nehéz lenne bezsúfolni egy alig 20 másodperces videóba, az így is jól látható, hogy az évek során mennyit változott a tervezői felfogás és a dizájn.
Ez persze nem mindenki tetszését nyerte el, hiszen sokan hangot adtak azon véleményüknek, miszerint a BMW rossz irányba indult el a tervezés során, ám az eladási számok így is azt bizonyítják, hogy időről-időre megéri megújulnia a gyártónak.
Azt nem tudni, hogy mit hoz a jövő, ám azt szinte biztosra vehetjük, hogy az összeállítás egy későbbi részében már az elektromos-meghajtású változatok is kiemelt szerepet fognak betölteni.