A Porsche egy elektromos 718 Boxstert készít elő, amely ugyan csak 2025-ben kerül forgalomba, ám számos kémfotó és videó megörökítette már az új EV-t.

A legfrissebb felvételen a kabrió épp a Nürburgringen száguldozik.

Ne hagyd, hogy a Porsche megtévesztő álcázása elhitesse veked, hogy belsőégésű motorral rendelkezik, a középen lévő kipufogóvég ugyanis hamis, mindössze a hátsó rész stílusát elrejtő burkolat része.

Éppen a hamis kimeneti nyílás és a rendszámtábla felett található a töltőnyílás kivágása, amelyet korábbi kémfotókon már kinyitva is láthattunk.

A Boxster EV a Porsche szokásos fekete álcázását és burkolatát viseli, amely az első és hátsó homlokzatot takarja és rejti. A cég még a fényszórókat és a hátsó lámpákat is eltakarta részben, de az autó élesebb formavilágát ez sem tudja elrejteni.

Az utastérbe még nem láttunk be, ám várhatóan mindenhol képernyőkkel találkozhatunk majd.

Az autó hajtásláncáról nem sokat tudni, valószínűleg egymotoros elrendezéssel debütál, amely a hátsó kerekeket hajtja. A kétmotoros, összkerékhajtású változat valószínűleg később érkezik, és érdekes lesz látni, hogyan csomagolja a Porsche a sportkocsit.

Amikor az új 718-as megérkezik, a Porsche egy külön a vállalat kisebb modelljeihez tervezett architektúrára fogja azt megépíteni, a jelenlegi autókból semmi sem kerül át az újakra.

Arra számítunk, hogy az autógyártó máshonnan származó alkatrészeket használ majd, esetleg az Audival közösen fejlesztett új Premium Platform Electric (PPE) hardverét is felhasználva. A PPE architektúra lesz a Macan EV és a Q6 E-Tron alapja is.

A Boxster EV mellé egy Cayman változat is érkezik majd, kémfotósaink azonban nem kapták lencsevégre a keménytetős kupét, így nem tudjuk, hogy a páros együtt debütál-e majd.

A Porsche egyelőre nem árulta el, hogy mikor leplezheti le az új modellt, de arra számítunk, hogy ez legkésőbb 2024-ben megtörténik.

A vállalat arra számít, hogy 2030-ra az elektromos járművek az eladások több mint 80 százalékát teszik majd ki.

Galéria: 2025 Porsche Boxster EV kémfotók