A Ford Mustang hetedik generációja idén nyáron kerül a kereskedésekbe, vele együtt pedig egy sor új Mustang-alapú versenyautó is érkezik. Ezek közé tartozik egy Mustang RTR Spec 5-FD nevű, driftelésre specializálódott változat is, ahol az FD a Formula Drift rövidítése.

A Ford és az RTR Vehicles által épített új verseny-Mustang a 2023-as Formula Drift szezonban indul majd. Ahogy a fotókon is jól látszik, nem egyszerűen egy utcai Mustangról van szó versenyfényezéssel. Több mint 1300 lóerő található a motorháztető alatt, ami bőven elég ahhoz, hogy a hátsó kerekekből bőséges füstshow-t produkáljon.

A felfüggesztést a driftelés nehézségeihez fejlesztették, és a kormányművet is jelentősen módosították, hogy a sofőröknek a szélsőséges oldalszögekben is segítsen megtartani az irányítást.

Galéria: 2024 Ford Mustang RTR Spec 5-FD

Ha már a pilótáknál tartunk, a hosszú ideje Fordot vezető és kétszeres Formula Drift bajnok Vaughn Gittin Jr. egy év kihagyás után visszatér a sorozatba az RTR Vehicles' Drift Team tagjaként, amely három autót indít a bajnokságban.

"Izgatottan jelentem be, hogy újra egy verseny-Mustang RTR volánja mögött ülhetek. Chelsea [DeNofa] és én abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy együtt dolgozhattunk a Ford szenvedélyes mérnöki csapatával a fejlesztésen. A célunk az volt, hogy nagyobb mosolyt csaljunk a hamarosan érkező hetedik generációs Mustang-tulajdonosok arcára", mondta Gittin.

"A Mustang mindig is az országúti szabadságot és a pályateljesítményt jelentette", mondta Jim Owens, a Ford Mustang márkaigazgatója. "A Mustang legelső elektronikus driftfékje a pályán való szórakozás és képességek teljesen új dimenzióját adja, amely szinte bárki számára lehetővé teszi, hogy úgy drifteljen, mintha Vaughn Gittin Jr. lenne."