A Volkswagen a nyolcas Golf faceliftjére készül, de egy teljesen másik, teljesen elektromos modell is megkaphatja a legendás nevet. Ennek tanulmányváltozatát már idén márciusban bemutathatják, májusban egy GTI változattal, a végső darab pedig 2025-ben érkezhet.

Az Autocar szerint ez az az autó, amit korábban ID.2 néven fejlesztett a cég és pár évig még a belsőégésű motorral hajtott Golf mellett, vélhetően más néven – talán ID.Golf – fogják árulni. A VW ID.Life néven konceptként már egyszer bemutatott darab, melyet a nem túl lelkes fogadtatás miatt már a volt Bentley-tervező, Andreas Mindt alatt átterveztek, inkább a négyes Golfra fog hasonlítani, mint a jelenlegi ID-sorozatra.

Belsős források szerint a Golfnak hívott villanyautó 4250 mm körüli hosszú lesz, azaz hosszabb, mint a belsőégésű motoros Polo és nagyon közel az elektromos ID.3-hoz, amit idén szintén frissítenek. A jelenlegi nyolcadgenerációs Golf 4284 mm hosszú.

Érdekes módon a Volkswagen a jövőben a Volkswagen a GTX helyett a GTI nevet fogja alkalmazni nagyobb teljesítményű villanyautóinál, az ID.Golf GTI így a Cupra UrbanRebelhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezhet. a következő hetekben többet is megtudhatunk majd a VW ID.Golfról.