Heves vita bontakozott ki a méregdrága Bugatti Chiron Profilée körül, amelyről egy kerékpárúton készítettek fotókat Párizs fölött. A vita még a hatalom legfelsőbb szintjéig is eljutott, hiszen Párizs alpolgármestere is megszólalt az ügyben.

 

Emmanuel Grégoire azt kéri, hogy a kerékpárút nem rendeltetésszerű használata miatt a Bugattit kötelezzék egy 135 eurós bírság megfizetésére.

A modell csillagászati értékkel bír, hiszen a Sotheby's aukciósház február 1-jei párizsi árverésén 9 792 500 eurót fizettek érte, ezzel pedig a legdrágább árverésen eladott új autó lett.

Nem Emmanuel Grégoire volt azonban az egyetlen, aki reagált a fotózással kapcsolatban. Valérie Masson-Delmotte paleoklimatológus is hallata véleményét, ő leginkább az autó fogyasztására és környezetszennyezésére volt kiakadva.

 

Galéria: Bugatti Chiron Profilée - RM Sotheby's

Ebben a tweetben Valérie Masson-Delmotte azért ostorozza az autót és a gyártót, mert a modell 24.8 literes átlagfogyasztással rendelkezik 100 kilométeren, ám azzal vélhetően nincs tisztában, hogy ezek az autók gyakran még ezer kilométert sem közlekednek egy évben, így környezetszennyezési szempontból elhanyagolható tényezőnek számítanak.