Az összetett élén a WRC2-es kategória 2020-as világbajnoka, a norvég Mads Östberg áll 200,4 ponttal. A Citroen Rally Team Hungary sztárversenyzője, aki magyar licensszel is rendelkezik, a svéd Patrik Barth navigátorral az oldalán ebben az évben minden magyar bajnoki futamot megnyert, amelyen elindult, csak a Dunakanyar-ralin nem diadalmaskodott, de ott nem is állt rajthoz. Az év végi értékelésben minden páros esetében egy versenyt, a leggyengébbet ki lehet venni a pontszámításból, ez Östbergék esetében a Dunakanyar-rali lesz.

A skandináv duót nem túl nagy lemaradással követi az összetett második helyén a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc, aki Németh Gergely navigátorral, valamint a Korda Racing Skoda Fabia R5-ösével eddig 187,5 pontot szerzett, mivel az eddigi hat viadalból ötször második, egyszer pedig harmadik volt.

"Nagy szerencsére van szükségünk a bajnoki cím megszerzéséhez, ugyanis ehhez az kellene, hogy mi sok pontot szerezzünk, Östberg pedig nagyon keveset" - nyilatkozta Vincze az MTI-nek. "Úgy gondolom, hogy felesleges kockázatot nem fogunk vállalni, mert a második helyünket mindenképpen szeretnénk megtartani, hiszen egy világbajnok mögött megszerezni az ezüstérmet semmiképpen nem ad okot a csalódottságra. Igyekszünk egy jó saját tempót autózni és meglátjuk, mi sül ki belőle" - tette hozzá.

A Vincze, Németh kettős valóban sokat veszíthet egy esetleges kieséssel, mivel az összetett harmadik helyén álló Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt páros 172,5 pontot szerzett eddig, így akár oda is érhet az ezüstérmet érő pozícióba, ha Vinczéékhez képest jóval több pontot gyűjt a Zemplénben. A Skoda Fabia Rally2-vel versenyző duó a Dunakanyar-ralin győzött, emellett négyszer volt harmadik, a legutóbbi, ózdi futamon pedig negyedikként végzett.

A közönségkedvencek közül egy nagy hiányzó lesz a hétvégi Zemplén-ralin, nem áll rajthoz a Volkswagen Polo GTI R5-tel versenyző Turán Frigyes, Farnadi Ágnes kettős, amely az összetettben a hatodik helyen áll, s így a bajnoki cím megszerzésére már nincs esélye.

"Az Ózd-ralin elszenvedett balesetünk után a csapat fáradhatatlanul dolgozott az autón, de végül a támogatókkal is egyeztetve az a logikus döntés született, hogy nem indulunk el az idényzárón" - nyilatkozta az MTI-hez is eljuttatott közleményben Turán. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője hozzátette, körülbelül még egy hétre lett volna szükségük ahhoz, hogy mindent a lehető legjobb minőségben helyreállítsanak az autón. "Nem örülünk, hogy ki kell hagynunk az idei utolsó futamot, de más márkával nem akartunk rajthoz állni" - jelentette ki.

A Zemplén-ralin, amely a magyar bajnoki mellett Európa-kupa (ERT) forduló is, 150,98 kilométeres versenytáv vár a mezőnyre 12 gyorsasági szakaszon. A viadal szombat délelőtt kezdődik, aznap hat szakaszt teljesítenek az indulók, majd vasárnap újabb hat gyorsasági után hirdetnek győztest.

MTI


Ezt is olvasd el: Februárban érkezik a Porsche 911 Carrera T, ennyibe fog kerülni