Budapesten, ünnepélyes keretek között írja alá az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely, valamint a Grand Automotive Central Europe a Magyarországra, Csehországra, illetve Szlovákiára vonatkozó megállapodásokat – számolt be róla a HVG.

"Az aláírási ceremónián a megállapodást aláíró felek legmagasabb szintű vezetőin kívül részt vesz a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség befektetésösztönzési és -támogatási vezérigazgató-helyettese, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének képviselője, valamint a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke is" – írták.

A Geely tavaly 2,2 millió járművet értékesített világszerte, és olyan márkák tartoznak a kínai óriáshoz, mint a 2010-ben felvásárolt Volvo, vagy annak almárkája, a Polestar, illetve a Lynk & Co, az LEVC, a Lotus, továbbá a Proton.

A Geely együttműködik a Mercedes-Benzzel, illetve 7,6%-os részesedést vásárolt az Aston Martinból.


Ezt is olvasd el: A BMW X3 következő generációja is a Nürburgringen tesztel