A kínai EV startup, a NIO 2030-ra a világ öt legnagyobb autógyártója közé akar kerülni az eladások alapján - mondta William Li, a vállalat társalapítója, elnöke és vezérigazgatója.
A szókimondó vezető ezt és számos más érdekes kijelentést tett a német Heise Autosnak adott interjúban. Az ambiciózus cél elérése érdekében Li elmondta, hogy a NIO a jelenleg nagy keresletnek örvendő SUV-kra építene elsősorban, de a kisebb autókra is összpontosítani fog.
A NIO látja a kisebb autók iránti keresletet, ezért döntött úgy, hogy létrehoz egy almárkát, amely a globális piacra tervezett olcsóbb modelleket kínál majd. Li korábban azt mondta, hogy az új tömegmárka és a NIO márka közötti kapcsolat hasonló lesz, mint a Toyota és a Lexus, vagy a Volkswagen és az Audi között. Azt is megjegyezte, hogy a NIO új márkája árban alulmúlja majd a Teslát, miközben jobb élményt nyújt.
Li szerint a NIO megfizethetőbb villanyautói két éven belül érkeznek majd a piacra, ami az eladások gyors növekedéséhez vezet, ami 2030-ra a vállalatot a globális eladások tekintetében az első öt autógyártó közé repíti.
Azért ez túlságosan ambiciózusnak hangzik egy olyan vállalat esetében, amely csak négy évvel ezelőtt kezdett el autókat szállítani, és még nem termelt nyereséget. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz nyereséges a NIO, a vezérigazgató azt válaszolta, hogy ez sokkal gyorsabban fog megtörténni, mint a Teslánál.
"Startupként eltart egy ideig, amíg nyereséges lesz a cég. Sokat fektettünk az autóink és az infrastruktúránk fejlesztésébe, így a jövőbe is. Van egy jól összehangolt tervünk arra, hogy lépésről lépésre nyereséget termeljünk. A Teslának 16 évébe telt, mire nyereségessé vált. A NIO esetében ez sokkal gyorsabban fog megtörténni."
A Tesláról szólva William Li elmondta, hogy az amerikai vállalat tiszteletre méltó autógyártó, és a NIO sokat tanulhat tőlük, például a közvetlen értékesítést vagy azt, hogy a hatékonyság érdekében hogyan csökkentették a termelésüket. Úgy véli azonban, hogy két különböző vállalatról van szó, mivel a Tesla a technológiára és a hatékonyságra, míg a NIO inkább a felhasználóra összpontosít.
Bár elismerte a Tesla szerepét abban, hogy az autóipart az elektromos járművekre való átállás felé terelte, a NIO vezetője szerint az amerikai vállalatra nagy nyomás nehezedik, hogy javítsa termékeit és jó szolgáltatást nyújtson. Ha ez nem sikerül,"akkor gyorsan kiszorulnak a piacról."
Li szerint a siker elérése az autóiparban olyan, mint egy maratonfutás, amihez kitartás kell. "Nem az első néhány kilométeren győzöl, hanem az utolsó néhány kilométeren. Mi még az elején vagyunk, és csak tíz év múlva fogjuk tudni, hogy valóban sikeresek leszünk-e."
A NIO főnökét elkerülhetetlenül megkérdezték a Tesla vezérigazgatójáról alkotott véleményéről, pontosabban a közte és Elon Musk közötti különbségről. "Az, hogy én magam írom a Facebook-bejegyzéseimet, hogy közvetlenül kommunikáljak a felhasználóinkkal, és ne csak a Twitteren nyilatkozzak. Ráadásul én vagyok a jobb táncos..."
Már készül a bemutatóra a következő generációban már csak kombiként érkező Volkswagen Passat, pár képet is sikerült lőni róla, itt lehet őket megnézni.