Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója megtette a bejelentést, amelyre a részvényesek 2017 óta vártak, amikor a Semi Class 8 elektromos kamion prototípusát először mutatták be. Musk szerint a Tesla végre megkezdi a Semi gyártását, a szállítások december 1-jén indulnak, amikor a Pepsi megkapja az első teherautókat.

A vezérigazgató a Twitteren tette meg a bejelentést, hozzátéve, hogy a Tesla Semi 805 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, és "szuper élvezet vezetni". A kíváncsi felhasználók kérdésáradata következett a témában, de Elon Musk egyikre sem válaszolt. 

Ahogy Musk a bejelentést megfogalmazta - "Izgatottan jelentem be a Tesla Semi Truck gyártásának megkezdését december 1-jén történő kiszállításokkal a Pepsinek!" -, nehéz biztosan megmondani, hogy a gyártás már megkezdődött-e, vagy hamarosan indul.

Mindazonáltal a Semi gyártásának megkezdése nagy mérföldkő lenne a Tesla számára, még ha a pillanat már régóta esedékes is. Az EV-gyártó eredetileg azt mondta, hogy a Semi gyártása 2019-ben indul, de ez nem történt meg, és az időpont azóta többször is csúszott.

Nem világos az sem, hogy hol készülnek az első sorozatgyártású Semi teherautók. A Tesla a Semi prototípusait a nevadai Gigafactory közelében készítette, de a jármű tömeggyártása várhatóan a texasi Gigafactoryban történik majd. Az Austin melletti üzemben idén tavasszal már megkezdték a Model Y crossoverek gyártását, de nem világos, hogy a Semi összeszerelő sora is készen van-e.

Idén januárban Elon Musk azt mondta, hogy a Tesla 2022-ben nem fog új terméket kiadni, de augusztus 10-én, miután az amerikai szenátus elfogadta az inflációcsökkentő törvényt, az ügyvezető azt mondta, hogy a Tesla Semi 805 kilométeres változatának szállítása még idén megkezdődik. Az új jogszabály értelmében a nagy teherbírású elektromos teherautók akár 40 000 dolláros szövetségi adójóváírásra is jogosultak.

Nos, az, hogy a Pepsi lesz a Semi első vásárlója, már egy ideje ismert. A vállalat 2017-ben 100 Tesla Semi elektromos kamiont rendelt elő, az üzemanyagköltségek és a flottakibocsátás csökkentésére irányuló törekvés részeként.

A PepsiCo vezérigazgatója, Ramon Laguarta 2021 novemberében azt mondta, hogy a vállalat 2021 negyedik negyedévében várja az első Tesla Semi kiszállításokat. Nyilvánvalóan ez nem történt meg, de 2022 negyedik negyedéve már nyerő lehet. A Bloomberg szerint az élelmiszer- és italgyártó óriáscég arra számít, hogy az év végéig kezdetben 15 Tesla Semi teherszállítót állítanak forgalomba.


Mindeközben egy lap mesterséges intelligencia segítségével bemutatta, mégis hogy nézhetnek majd ki a jövő Ferrarijai, Porschéi és Lamborghinijei, többek között. Az eredmény néhol egész félelmetes. Itt írtunk róla.