A Maserati visszatért a GT-játékba a vadonatúj GranTurismóval, amely a hét elején debütált. A kínálatban szerepel az olasz márka első sorozatgyártású elektromos járműve, és úgy tűnik, hogy az EV-receptből egy nyitott tetejű Grand Tourer is készül. Az információ Massimo Capalditól, a Maserati globális termékekért felelős vezetőjétől származik, aki nemrég az Autocarnak adott interjút.
Capaldi lényegében megerősítette, hogy a kabrió grand tourer kap egy akkumulátoros változatot, és valami "nagyon egyedit" fog kínálni a szegmensben - nulla károsanyag-kibocsátású hajtásláncot négy üléssel és (valószínűleg) szövettetővel kombinálva. A vezető a Bentley Continental GT Convertible-t tekinti közvetlen riválisnak az ár tekintetében, amely a Maserati GT esetében várhatóan 200 000 font fölött, azaz a jelenlegi árfolyamon közel 98 millió forintnál kezdődik.
Sok más egyelőre nem ismert, de biztosra vehető, hogy a GranCabrio a GranTurismo hardverét fogja tükrözni. Ez azt jelenti, hogy egy ikerturbós 3,0 literes motor fogja hajtani a belsőégésű változatot, amely 489 lóerőt és 600 newtonméter nyomatékot kínál a Modena felszereltségben. A kínálat csúcsát jelentő Trofeo 550 lóerőt és 650 Nm-t kap.
Ezek szolid számok, bár az elektromos változat az, ami egyedivé tenné a GranCabriót a piacon. A GranTurismo Folgore kétmotoros elektromos hajtáslánccal rendelkezik, amelynek csúcsteljesítménye 750 lóerő és 1350 Nm azonnali nyomaték, ami könnyedén a létező legerősebb GranTurismóvá teszi. A keménytetős modell mindössze 2,7 másodperc alatt sprintel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre, bár a kabrió a nagyobb súlya miatt várhatóan valamivel lassabb lesz.
Az újjáélesztett GranCabrio várhatóan a jövő év második felében kerül piacra. A Maserati Grecale elektromos változatával együtt érkezik majd, ami azt jelenti, hogy az olasz márka 2023 végén már egy elektromos járműtriót fog forgalmazni.
Mindeközben a Volkswagen Kínában furcsa projektbe kezdett: A lehető legszélesebb Lamandón dolgoznak. Itt írtunk róla részletesebben.