A társadalmi szerepvállalás program célja, hogy segítse a 18-26 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket. Ebben az évben több, mint 700 fiatalt fogadtak a szervezők.

Magyarországon a közúti közlekedés nagy veszélyt jelent a fiatalokra: közlekedési balesetben évente 40-50 fő veszíti életét ebből a korosztályból, amely a közúti balesetben meghalt személyeknek a 9-10 %-a.

“Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-26 éves korosztály körében Európa szerte vezető halálok a közlekedési baleset. Ez a korosztály akár háromszor akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a nagyobb vezetési rutinnal rendelkező idősebb generáció tagjai*. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a nagy sikerű Ford Driving Skills for Life CSR-programot idén is folytathatjuk hazánkban. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A múlt hétvégén szervezett ingyenes vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak." - mondta Györke Orsolya, a Ford Magyarország kommunikációs igazgatója, és Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.

A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az USA-ban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el a Ford Fund, a Ford Motor Company Alapítványa. 2021-ig a Ford Fund a több, mint 60 millió dollárt fektetett be a Ford Driving Skills for Life program működtetésébe, és ma már a világ 43 országban tartanak sikeres tréningeket, összesen több mint 1 250 000 fiatal számára biztosítva az ingyenes gyakorlati képzést. 2013-as európai bevezetése óta - 22 millió dolláros befektetéssel - kontinensünkön is több mint 45000 friss jogosítvánnyal rendelkező fiatal vett részt a képzéseken. Hazánkban a program 2017-es indulása óta már majd 2000 fiatal vett részt a fél napos tréningeken, és lett gazdagabb sok hasznos tapasztalattal.

A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok az autókezelési ismeretek mellett megtanulják az olyan közlekedési veszélyek kezelését, mint például a vészfékezés akadálykikerüléssel, a jégen megcsúszó, alulkormányzott jármű kezelése, illetve a zavaró tényezők felismerését és kiküszöbölését is.

Share the Road

A DSFL néhány éve egy új kerékpáros-védelmi modullal egészítette ki az oktatási programot, ami 2021 óta az elektromos rollerekre is kiterjed. A “Share the Road” állomáson a részvevők megismerik a “Dutch Reach” ajtónyitási technikát és a kerékpárosoktól való biztonságos távolságtartás fontosságát, és a “WheelSwap” AR szimuláció segítségével a kerékpárosok szemszögéből is átélhetik a közlekedési helyzeteket.

Elektromos autózás

A tréningen a Ford kiemelt figyelmet fordított az elektromos közlekedés kihívásaira. Az oktatási programban szerepelt egy az elektromos járművekkel kapcsolatos biztonsági oktatás is, ami a gyorsulásra, a lassulásra, a zaj hiányára és a zavaró tényezőkre összpontosítva. A résztvevő fiatalok megtapasztalhatták, milyen egy elektromos autót vezetni, a szervezők megmutatták az elektromos autózásban rejlő lehetőségeket és felhívták a figyelmet az elektromos autók vezetésekor fontos főbb szabályokra.

Zavaró tényezők

A Ford Driving Skills for Life képzés során azonban nemcsak a törvényileg szabályozott veszélyforrásokról esik szó, de a szervezők kiemelt figyelmet szentelnek a közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben.

„Az európai fiatalok halálozási okai között az első helyen szerepel az autóbaleset, ezért kiemelten fontos, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkező tapasztalatlan sofőrök minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy gyakorlott autóvezetőkké váljanak. A tréning programját a nemzetközi szakértőcsapattal közösen állítottuk össze, a magyar hatóságok bevonása mellett, így ténylegesen a hazai valóságra szabtuk az elméleti, a gyakorlati, illetve a demonstrációs részeket is. A képzés során a számítógépes játékok és a virtuális valóság is a segítségünkre voltak, valamint a drogok és az alkohol hatásait demonstráló öltözettel, illetve a megváltozott útviszonyok és extrém időjárás által okozott veszélyek szimulálásával szinesítettük a programot." - mondta Györke Orsolya a DSFL program hazai managere.

A Ford Magyarország idén is folytatja a Hungarian Police Rally Teammel és az ORFK-OBB-vel 2021-ben kezdett együttműködést és nagyszabású közös kampányban hívja fel a figyelmet a közlekedés biztonság fontosságára. A kampány keretében a 2022-es Magyar Rally Bajnokság futamain is gyermekeknek szóló közlekedésbiztonsági parkban várják a rally szerelmeseit, hogy a futamok szüneteiben sok hasznos információval, játékos formában hívják fel a figyelmet a szabályos vezetésre. A kampány főszereplője a Hungarian Police Rally Team autója, egy Rally3-as Ford Fiesta, mely az idei DSFL Programokon is látható volt.

„Csapatunk két fő iránya az Autósport és a Közlekedésbiztonság. Az autósport, a rallye értékeit használjuk fel eszközként, a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében.” – mondta el Hoffer Zsolt, a Hungarian Police Rally Team Pilótája, rendőr alezredes, vezetésbiztonsági szakértő.

via Ford Press


Ezt is olvasd el: Elindult a Tesla tízezredik töltője is Európában