Az amerikai Tesla megosztotta a 2022-es harmadik negyedévre vonatkozó eredményeit. A negyedéves eredmények szerint az autógyártónak 343 ezer járművet sikerült értékesítenie, ami új rekord lett a márka számára.

Az említett időszakban összesen mintegy 346 ezer autót gyártottak, amelyből 325 ezret már átadtak a vásárlóknak. Ebben az esetben a többség a Model 3 és a Model Y nevéhez fűződik, míg a zászlóshajó Model S és a Model X példányszáma mindössze 19 672 darab volt.

A Tesla szerint az autóik iránti megnövekedett kereslet a logisztikai költségekre is hatással volt. A vállalat szerint egyszerűen nem tudtak elfogadható áron fuvarozókat találni, ami a végső költség növekedéséhez vezetett:

"Történelmileg a járművek regionális tömeggyártása miatt a szállítási volumenünk minden negyedév vége felé növekszik. Mivel termelési volumenünk folyamatosan növekszik, egyre nagyobb kihívást jelent a járművek észszerű áron történő szállítása ezekben a logisztikai csúcsidőszakokban. A harmadik negyedévben kezdtünk áttérni a járművek összeszerelésének régiók közötti egyenletesebb elosztására, ami a tranzitban lévő járművek számának növekedését eredményezte. Ezeket a járműveket már megrendelték, és a célállomásra érkezésükkor átadjuk az ügyfeleknek."

A Tesla egyelőre úgy döntött, hogy nem a szállításokra, hanem a logisztikai költségek optimalizálására összpontosít, ami végül normalizálhatja az elektromos autók árát.


Mindeközben a Volkswagen Kínában furcsa projektbe kezdett: A lehető legszélesebb Lamandón dolgoznak. Itt írtunk róla részletesebben.