Amerikában kisfilm készül Elon Muskról. Vagyis inkább Elon Musk ellen. Az amerikai médiában megjelent hírek szerint egy produkciós cég mintegy száz influenszert bérel fel, hogy nem túl hízelgő véleményt nyilvánítsanak a Tesla vezérigazgatójáról.
A projekt, amely a Man Versus Musk (kb.: Az emberiség Musk ellen) nevet viselheti, egyetlen célja Elon Musk becsmérlése, ha nem egyenesen rágalmazása, általában véve, külön kitérve a Tesla önvezető rendszerére.
Az influenszerek kis seregének toborzására szánt reklámvideó a Teslarati beszámolója szerint így szól: "Sziasztok! Hogy vagytok? Köszönöm, hogy eljötttetek. Jordan vagyok, üdvözlök mindenkit a Man Versus Musk című műsorban. Ez egy előadás, egy színdarab, egy politikai mozgalom, amely fel akarja hívni magára a figyelmet. A Musk-ügyről majd később lesz szó."
De miért hívnának be 100 személyiséget, és miért fizetnének nekik fejenként pár tízezer forintot, hogy nyilatkozzanak a színpadias vállalkozó ellen? Miért kell felvenni egy összesen 10-15 perces monológsorozatot, amiben csúnyákat mondanak a Tesla vezérigazgatójáról? A projekt célja valójában annak hangsúlyozása lenne, hogy az Autopilot mennyire csábítja az embert a figyelmetlenségre és ezáltal a veszélyes vezetési stílusra. Röviden azt hivatott elmagyarázni, hogy Musk becsapja az embereket az "autonóm vezetéssel", és hogy csak azért csinálja, hogy pénzt és népszerűséget szerezzen.
A Man Versus Musk című kisfilm azt is hangsúlyozni kívánja, hogy Elon Musk "nevetséges" időkereteket jelentett be a Full Self Driving végleges változatának megjelenésére, és hogy maga a technológia neve félrevezető, mivel továbbra is a sofőrnek kell teljes mértékben irányítania az autót.
Természetesen mindez törvényes. Mindenki szabadon kifejtheti a saját véleményét, különösen egy olyan témában, amely heves vitákat vált ki (lásd még az NHTSA vizsgálatát az Autopilot rendszerrel felszerelt Teslák baleseteivel kapcsolatban).
A Tesmanian weboldal szerint azonban most kiderült, hogy a Man Versus Musk támogatói között ott van a Cypress Creek Renewables, egy olyan cég, amely napelem-panelek és a megújuló forrásokból származó áram előállítása területén tevékenykedik, és a Tesla Solar Roof projektjével versenyez.
Lám, lám, a Cypress Creek Renewables az EQT csoport része, egy svéd befektetési társaságé, amely többek között a Backstage produkciós stúdiót is birtokolja, amely véletlenül a fent említett hirdetést is leforgatta. Csak véletlen egybeesés lenne?
Mindeközben a Faraday Future első modelljének, az FF 91-nek közzétették a hivatalos hatótávolsági adatait, amelyek a Tesla Model X-énél is jobbak. Itt írtunk a részletekről.