Habár azt nem részletezték a Stop Cham youtube-csatornáján, hogy pontosan hol történt az eset, az egészen biztos, hogy valamelyik lengyel úton készült a felvétel, méghozzá egyből kettő is, így a következményeket is láthattuk!

A szemből forgó kamera nézőpontja szerint egy rosszul sikerült előzést kellett kivédenie a személyautósnak azzal, hogy lényegében állóra fékezte járművét. Ez sajnos viszonylag gyakori látvány - nem csupán Lengyelországban.

Ami viszont utána jött, az azért már nem mindennapos! A kamionsofőr ugyanis szintén állóra fékezett az előzés után, majd kipattant, majd a mögötte lévő furgonnak feltépte az ajtaját, vélhetően egy baseballütővel a kezében.

Hogy mi vezetett idáig, az sajnos nem derül ki a frontkamera felvételéből sem, mindenesetre érdekes módja volt ez a konfliktus rendezésének. Szerencsére baleset nem lett belőle.


Ezt is olvasd el: Kémfotókat kaptunk az új Volkswagen Tiguan belteréről