Két évvel ezelőtt a Delage a D12 hibrid szuperautó bemutatásával visszatért a színpadra. Az autó most fejezi be amerikai turnéját, és a cég bejelentette, hogy két további tetőváltozattal - a Speedsterrel és az F1-gyel - is elérhető lesz.

Mindkettő nyitott tetős autózást eredményez, és mindegyik opció önmagában 190000 euróba (mai árfolyamon 76,5 millió forintba) kerül. A vásárlók azonban spórolhatnak, ha mindkettőt 260000 euróért (104 millió forint) vásárolják meg. A Speedster egy kisebb szélvédőt kap az autó elejére, amely a zárt motorháztetőt helyettesíti. Az F1 átalakítás egy kis légterelőt ad ehhez hozzá. A vásárlók kérhetnek halot és sisakot is. A két új motorháztető-változat némi sokoldalúságot biztosít a D12-esen.

Az autó teljesítményét egy hibridizált szívó V12-es motorból nyeri, amely GT változatban 1100 lóerőt teljesít, míg a Club modell 1010 lóerőt tud, miközben 90 kilogrammal könnyebb. A D12 Club súlya 1310 kilogramm a nehezebb, 1400 kilogrammos GT-vel szemben. A motor egy nyolcfokozatú egykuplungos sebességváltóval párosul. Az autó állítólag 2,4 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órás sebességet. A vállalat bízik benne, hogy a Nürburgring körrekordját is megdöntheti. 

A Delage az Egyesült Államokban turnéra vitte a D12-est. A vállalat mindössze 30 példányt tervez legyártani az autóból, és csak kilencet szánnak az Egyesült Államokba. Ezek közül eddig hétre van előjegyzés. Az autó a Monterey Autóhéten kezdte meg turnéját, és olyan helyszíneket érint, mint Laguna Seca, Las Vegas, Atlanta, Miami és New York.

A D12 vad dizájnnal és még vadabb üléselrendezéssel rendelkezik, a vezető és az utas tandemben ül, ami a szuperautónak vadászgépszerű megjelenést kölcsönöz. A vállalat a D12-est a franciaországi Magny-Cours-i egykori Forma-1-es pályán tesztelte és fejlesztette egy veterán versenyzőkből álló csapattal, akik összesen 16 FIA világbajnoki címet tudhatnak magukénak. A Delage egyelőre nem jelezte, hogy az autó mikor kerülhet gyártásba, illetve mikor kezdődhetnek meg a szállítások, de reméljük, nem kell túl sokat várni rá.


Egy litván kamionosnak súlyos büntetést kell kifizetnie, mivel az elmúlt egy évben 19-szer mérték be a megengedettnél magasabb sebességgel. A részletekről itt írtunk.