Mostantól percek alatt megérkezhet kedvenc ételed az Uber Eatsnek köszönhetően, már persze, ha olyan területen élsz, ahol a szolgáltatás aktív.
Az amerikai cég nem egyedül van jelen a készételek kiszállításának piacán, de így is egy lépéssel versenytársai előtt szeretne járni, hiszen sajtóközleményben jelentette be, hogy az élelmiszereket mostantól a Nuro által kifejlesztett elektromos és önvezető autóval lehet kiszállítani.
A jármű jövő ősztől kerül a kaliforniai Mountain View és a texasi Houton utcáira. Az Uber és a Nuro azt tervezi, hogy a szolgáltatást később kiterjeszti a Bay Area nagyobb területére is. A Nuro-nak nincs szüksége sofőrre, képes saját magát vezetni, hogy felvegye az ételt az étteremtulajdonosoktól, és kiszállítsa azt a vásárlónak. Elméletileg helyettesítheti a kézbesítő sofőrök munkáját, bár nem lesz képes a nap 24 órájában működni, ugyanis egy bizonyos ponton meg kell állnia, hogy feltöltse az akkumulátorait.


"A Nuro és az Uber közös víziója, hogy a technológia egy kicsit könnyebbé teheti a mindennapi életet"- mondta Noah Zych, az Uber autonóm mobilitásért és kézbesítésért felelős globális vezetője. "A Nuro jellegzetes autonóm járművei tökéletesen illeszkednek az Uber platformjához, és ez a partnerség az innováció meggyőző kombinációját hozza el az ügyfelek és a kereskedők által elvárt kényelem, megfizethetőség és megbízhatóság mellett."
Az autonóm járművet kifejezetten ételkiszállításra tervezték, a két rekeszben több mint 200 kg árut tud szállítani, ráadásul a Nuro képes hűvösen vagy melegen tartani azokat.

A Nuro az első és egyike annak a három vállalatnak az Egyesült Államokban, amely megkapta az autonóm üzemelésre vonatkozó engedélyt a kaliforniai közlekedési hatóságtól.
"Az Uberrel való partnerségünk alátámasztja a Nuro azon sikertörténetét, hogy a világ vezető márkáival együttműködve az autonóm kézbesítés zökkenőmentes élményét biztosítja" - mondta Cosimo Leipold, a Nuro partnerségekért felelős vezetője. "Egyedülálló autonóm kiszállító járműveinkkel, valamint az Uber fenomenális méretével és hatókörével az ételkiszállítási lehetőségeket a kedvenc helyi családi éttermektől az országos láncokig bővíthetjük."
Galéria: Nuro kiszállító
Forrás: Uber