2018-az írtunk, éppen a Genfi Autószalon zajlott. Egy dán autógyártó bemutatta a TSR-S nevű, egymillió dolláros hiperautót, amely 2,8 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre sprintelni. A vállalat? A neve Zenvo, és úgy tűnik, az egzotikus autógyártó jövőre ismét címlapokra akar kerülni.
A megerősítést a Top Gear hozta, akiknek az elnök és ügyvivő igazgató Jens Sverdrup elmondta, hogy egy V12-es motorral hajtott Zenvo hiperautó van készülőben. Tervezése egyelőre még titok, de a valószínűsíthető vásárlók már kaptak egy exkluzív előzetest. A nyilvános debütálásra 2023-ban kerülhet sor.
Sverdrup azonban nem titkolózik a készülő hiperautó részleteivel. A kiadványnak elmondta, hogy a meg nem nevezett autó egy vadonatúj, moduláris szénszálas vázzal, valamint új sebességváltóval, moduláris V12-es motorral és elektromos hajtáslánccal rendelkezik majd. Mindezeket az elemeket házon belül tervezik és építik majd.
A kompresszoros Zenvo TSR-S-től eltérően a készülő hiperautóban két elektromos turbófeltöltő csatlakozik majd a V12-es malomhoz, ami összesen 1200 lóerőt eredményez. A cél azonban akár 1800 lóerő is lehet, amit egy villanymotorral fognak elérni.
Sverdrup azt is megosztotta, hogy két változatot terveznek. Az egyik egy hibrid GT, amelyben a villanymotor az első tengelyre van szerelve az összkerékhajtás érdekében. Ez azonban egyelőre még vita tárgyát képezi. Eközben a második verzió állítólag pályára összpontosít (de még mindig közúti jogosítványokkal rendelkezik), és számos aeroelemmel rendelkezhet a jobb leszorítóerő érdekében. A célsúly a kiadvány szerint 1250 kilogramm.
Az árat egyelőre szintén nem közlik, de a cég korábbi autóit, például az 1,2 millió dolláros Zenvo TS1 GT-t figyelembe véve nem várunk kilenc számjegyű összegnél kevesebbet forintban.
Lengyelországban egy sofőr a lehető legrosszabb célpontot választotta büntetőfékezésre: egy kamiont. A történet végét itt lehet megnézni.