A W16-korszak hivatalosan is véget ért. A Bugatti a Mistrallal búcsút int a 8,0 literes négyhengeres turbómotorjának. A Chiron-alapú roadster a Rhone-völgyből fújó szélről kapta a nevét, amely az 1960-as években a Maserati által értékesített azonos nevű kupé és kabrió ihletője is volt.

Ha már a régi autóknál tartunk, az új molsheimi kabrió az 1934-es Type 57 Roadster Grand Raid típusból származó dizájnelemeket visel.

Az 1930-as évek hatása látható az ívelt szélvédőn, valamint a motor hűtésére a tetőre szerelt légkavarókon. Bár a formavilág egy klasszikus modellre emlékeztet, a Mistral úgy néz ki, mintha a Divo és a La Voiture Noire kombinációja lenne, mindez roadster formában, a hátsó lámpák "X" mintázatával, amely a kizárólag pályára szánt Bolidére emlékeztet.

A hátsó lámpák kialakítása lehetővé tette a Bugatti számára, hogy az X-fényszórók közé szellőzőnyílásokat szereljen be, szintén hűtési céllal.

A Bugatti W16-os modellben először használt szövött bőrt az ajtóküszöbökön. Ezen kívül a tömör alumíniumtömbből megmunkált váltókar fa ékezetekkel és egy borostyánszínű betéttel rendelkezik, ez Rembrandt Bugatti szobrász "Táncoló elefántját" ábrázolja, amely a Type 41 Royale roadster motorháztetőjén is megtalálható. Természetesen a belső tér igazi fénypontja az, hogy a tetőt levéve hallani lehet a W16-ost és négy turbófeltöltőjét munka közben.

A Mistral szíve ugyanaz az 1600 lóerős motor, amely a Chiron Super Sport 300+-ban is megtalálható, amivel 2019-ben 490,484 km/órás sebességet ért el. Ha már a nevetséges gyorsaságnál tartunk, a Bugatti szerint a Mistral esetében "csak egyetlen cél lehet a szemünk előtt: hogy ismét a világ leggyorsabb roadsterévé váljunk." A Veyron 16.4 Grand Sport Vitesse és a 2013-as 408,84 km/h-s teljesítménye előtt tisztelegve.

Teljesen hihető, hogy a Mistral gyorsabb lesz, mint a Veyron Grand Sport Vitesse, tekintettel a közel 400 lóerős előnyére. Azt még nem tudni, hogy lesznek-e tesztek a végsebesség elérésére, mivel a Bugatti egy ideje kijelentette, hogy már nem érdekli a rekordok hajszolása.

Azt azonban már tudjuk, hogy a Hennessey a héten bemutatott új Venom F5 Roadsterrel szeretné megszerezni a rekordot.

A Bugatti mindössze 99 darabot fog gyártani a Mistralból, és a tervek szerint 2024-ben kezdi meg a kiszállításokat, amikor a 40 pályás Bolide első példánya is megérkezik jogos tulajdonosaihoz. Míg a Bolide darabonként 4 millió euróért volt kapható, addig a Mistral eladási ára 5 millió euró, azaz nagyjából kétmilliárd forint. De ne aggódj, nem kell ennyit költened: az összes Bugatti Mistralt eladták, már a bemutató előtt.


A DeLorean bajba kerülhet: nem sokkal az Alpha5 bemutatója után a Karma beperelte őket, mivel szerintük tőlük lopott szellemi tulajdont használtak fel egy autójukhoz. A részletekről itt írtunk.