A délnyugati Reutlingen városának rendőrségi szóvivője elmondta, hogy az elektromos BMW iX öt emberrel a fedélzetén - köztük egy kisgyerekkel - egy kanyarban letért a sávjából, majd négy járművet érintő tömegbalesetet okozott.

Miután a BMW egy szembejövő Citroent súrolt, frontálisan ütközött egy Mercedes-Benz furgonnal, aminek következtében a jármű 33 éves utasa meghalt. A Citroen 70 éves vezetője elvesztette uralmát autója felett, és egy másik járműnek ütközött, amely végül lángba borult.

Michael Schaal reutlingeni rendőrségi szóvivő elmondta, hogy négy mentőhelikopter és több tucat tűzoltó érkezett az esethez, a sérülteket pedig a régió több kórházába szállították. Köztük van a BMW 43 éves vezetője, három felnőtt, valamint egy 18 hónapos gyermek, akik mindannyian a tesztautóban tartózkodtak.

"A balesetet szenvedett jármű egy autonóm elektromos tesztautó volt" - áll a rendőrség közleményében. "Az, hogy azt a 43 éves sofőr irányította-e vagy sem, a vizsgálat tárgyát képezi".

A BMW megerősítette, hogy egyik tesztjárműve ütközött Reutlingen közelében, de tagadta, hogy a jármű teljesen autonóm lett volna - írja a Tech Xplore.


Ezt is olvasd el: Újabb projektet mutatott be a Singer, ezúttal egy kabrió Porsche 911-est