A Kaposvári Járási Ügyészség vádat egy nővel szemben, aki fékezés nélkül hajtott be a kereszteződésbe, mivel a GPS-t nézte és nem vette észre a STOP táblát.

A vád lényege szerint a vádlott 2021 augusztusában egy mellékúton közlekedett. Nem volt helyismerete, utast sem szállított, ezért a telefonján lévő program segítségével tájékozódott.
A vádlott lassan haladt, látta azt is, hogy kereszteződéshez közelít, azonban a navigációra koncentrált és nem figyelte az út melletti közlekedési táblákat.

A STOP tábla ellenére megállás és fékezés nélkül hajtott be 67-es főútra, ahol nekiütközött a sértett autójának. A sértett az ütközés erejétől egy, a főútra kihajtani szándékozó, a STOP táblánál álló busz elejének csapódott.

A vétlen járművezető súlyos, többszörös töréssel járó sérüléseket szenvedett. A balesetet a főúton közlekedő egyik szemtanú fedélzeti kamerája rögzítette - írták Magyarország Ügyészségének facebook-oldalán.


Ezt is olvasd el: Az elektromos Mercedes-Benz EQS-sel is tudott kezdeni valamit a Brabus