A Volkswagen-csoport nem titkolt szándéka, hogy tőzsdére vigye a Porschét, s bár az eredeti tervek szerint 2022 negyedik negyedévében történt volna meg, az orosz-ukrán háború keresztülhúzta a cégcsoport számításait. Amennyiben megvalósul a tőzsdei bevezetés, úgy az a német történelem legnagyobbja lenne, szakértők becslései szerint ugyanis a márka értéke jelenleg is több mint 95 milliárd dollár környékén mozog.
Ha pedig kiderülne, hogy ez az összeg valós, úgy azonnal feltöltené a Volkswagen-csoport kasszáját, melynek értéke jelenleg 105 milliárd dollárra rúg. Természetesen ez nem lesz ilyen egyszerű, főként annak fényében, hogy a VW-csoport részvényesei aggodalmuknak adtak hangot a tőzsdei bevezetés kapcsán, mivel igen nagy a megosztottság az ügyben.
A Bernstein Research által nemrégiben végzett igen beszédes közvélemény-kutatás szerint a részvényesek 42 százaléka támogatja a tőzsdei bevezetést, míg 41 százalékuk ellenzi azt: a részvényesek leginkább amiatt aggódnak, hogy a közelmúltban bejelentették, hogy a Volkswagen igazgatótanácsának elnöke, Herbert Diess távozik posztjáról, helyét pedig Oliver Blume, a Porsche AG igazgatótanácsának elnöke veszi át.
És itt gyökerezik a befektetők problémája is: mivel Blume úgy fogja átvenni az igazgatótanács elnöki székét, hogy közben ugyanúgy marad a Porschénál, a részvényesek egyáltalán nincsenek meggyőződve arról, hogy Blume képes lesz egyszerre vezetni a VW-csoportot, valamint az eközben tőzsdére lépő Porschét is.
A befektetők többsége olyan aggályokat fogalmazott meg, mint "Blume nem tud mindenről gondoskodni egyidejűleg", illetve, hogy "ez negatívan fogja befolyásolni a Porsche tőzsdei bevezetését". Mivel a befektetők többsége nem nézi jó szemmel a fejleményeket a vezetésben, s mivel övék az utolsó szó minden nagyobb döntés során, egyre nagyobb az esély arra, hogy elhalasztják a Porsche tőzsdei bevezetését.
Lengyelországban egy Kia hajmeresztő találkozását vették videóra egy kamionnal, amiben csodával határos módon senki sem sérült meg súlyosabban. A felvételt itt lehet megtekinteni.